Mivel sok új beszálló érkezett a kategóriánkba, a törzsvendégek közül pedig volt, aki hiányzott, az eddig szerzett pontjaink alapján elég korai rajtszámot kaptunk. Ennek megfelelően csak ketten rajtoltak előttünk. Reggel rendben megérkeztünk a kocsiért, elhagytuk a parc fermé-t és meg sem álltunk az első benzinkútig. Ugyanis volt egy lassú defektünk, amit szombaton csak a beálláskor vettünk észre.
Szóval egy gyors guminyomás-ellenőrzéssel nyitottuk a napot, majd jött egy kellemes, 38 kilométeres túra az első gyorsasági rajtjáig. Mi tagadás, itt egy kicsit elaludtunk, a kútnál is vesztettünk pár percet, aztán mire tudatosult bennünk, hogy sietni kéne, már a tavalyi gyorsasági szakaszon jártunk, ami ezúttal csak összekötő útként szerepelt a versenyben. Ott pedig nyilván nem nagyon lehet gyorsan menni, egyrészt a vonalvezetése miatt, másrészt pedig bármikor jöhetnek szembe. Szóval alig pár percet szusszanhattunk, aztán be is álltunk a körgyorsasági rajtjához.

1. gyorsasági: Királd, körverseny

Először is pár szó a körversenyekről: a hagyományos szakaszokkal ellentétben itt egy hurok van kijelölve, így aztán néhány kilométer után visszatérünk a pálya egy korábbi pontjára - jellemzően a rajthoz. Onnan aztán ismét ráfordulunk az előzőleg már megtett útvonalra és így tovább egészen addig, amíg a megadott számú kört nem teljesítjük. Ezt magunk tartjuk nyilván, természetesen ha több vagy kevesebb kört megyünk, akkor a büntetés nem marad el. A rajtoltatás is eltér a megszokottól: nem feltétlenül tartják magukat a bírók az egész percekhez, sokkal fontosabb, hogy ne egymás elé engedjék be a versenyzőket a körre, azok minél kevésbé hátráltassák egymást.

Mi is elrajtoltunk annak rendje és módja szerint, egyedül a kéziféket nem sikerült teljesen kiengedni a nagy igyekezetben, de párszáz méter után ezt is pótoltuk... Aztán lassacskán bemelegedett Imi is és én is.
Sajnos a nagy igyekezetnek az lett a vége, hogy mindjárt az első körben elkövettük a nap legkomolyabb bakiját: volt egy szemre 400 méter hosszú, dobálós egyenes a végén egy két sorból álló lassítóval. Jobbról kellett volna ezt indítani, de éppen azon az oldalon volt a legnagyobb kátyú, ezért Imit áttereltem az út bal oldalára, így viszont alig volt időnk lelassítani. Az eredmény: a második sor legszélső gumiján végighúztuk a kocsi jobb oldalát, ami a sárvédőt kicsit benyomta, majd az ajtóban megakadt, így kibillentett bennünket az egyensúlyunkból és kicsit megforgatott. Egy keveset csúsztunk orral a jobb oldali árok felé, majd kicsit másik irányba mutatva is, de szerencsére mindezt az út irányában mutattuk be, nem estünk le.
Innentől kezdve kellett azért pár kanyar, mire visszarázódtunk, de a továbbiakat viszonylagos nyugalomban teljesítettük.
Végül 9'07"9-es idővel érkeztünk a célba. A többiekhez képest azért volt még hova előrébb lépnünk, de azért a korábbi versenyekhez képest mégiscsak bíztatónak tűnt.

2. gyorsasági: Kiskapudi tető - Ózd - Sáta

Ez volt az a szakasz, amelynek a kanyarjai kicsit komolyabb fejtörést jelentettek a pályabejárás során. Ennek megfelelően helyenként meglepett bennünket, hogy a "sima" kiegészítő információval felírt kanyar, ami beláthatatlanul, fenyegetően közeledett, az tényleg sima volt. Viszont azt nyugtázhattuk, hogy nem becsültünk alá egy veszélyes fordulót sem.
6'07"2 alatt értünk végig, így életünkben először önerőből megvertünk egy kategóriatársat, ráadásul a többiekhez is közelebb kerültünk.

A szervizben felmértük a lassítós kaland következményeit: Végül is a felnin és a sárvédőn látszott egy kis felkent gumi, de semmi nem tört, még az oldalindex is megmaradt. Viszont a sárvédő kicsit beljebb tolódott, így az én oldalamon az ajtó csak félig nyílt ki. Amikor tizenhárom éve, az akkor még karcmentes családi Suzukival érintőt vettem a garázsajtó melletti villanyoszlopon, így ugyanezt a jelenséget produkáltam, az valahogy tragikusabbnak tűnt...

Kategória-, márka- és csapattársunknak, Barna Krisztiánnak valamivel több problémája akadt. Az első gyorsaságin lelazult a légszűrőjük, így a motor nem muzsikált valami hatékonyan, majd ezt elhárítva a következő szakaszon negyedik fokozatban maradt a váltójuk. Viszont nekik komolyabb szervizhátterük volt, a versenyzőpárost elkísérő két sokat látott édesapa személyében, akik pár határozott flex-mozdulattal helyet csináltak a váltórudazatnak.
Mivel nekünk is sokat segítettek azzal, hogy a szervizbe szállították a cuccainkat, köszönetképpen álljon itt róluk is egy kép!

3-4. gyorsasági:

A soron következő körverseny elmaradt, ráadásul elég szomorú okból, személyi sérüléssel járó baleset és az ezt követő helyszínelés miatt. Ezúttal egy fotós merészkedett túl közel a pályához, az egyik előfutó pedig éppen ott hibázott és bár jócskán lelassult, a srácnak mégis orvosra volt szüksége. Azóta tudjuk, hogy nem történt komolyabb baja, de az éjszakát megfigyelés alatt töltötte. Nagyon korrekt módon azóta elnézést kért a felelőtlenségéért, mi pedig jobbulást kívánunk neki ezúton is!

A sátai gyorsaságit ellenben megtartották, mi pedig kicsit bátrabban vágtunk neki. Már nem nagyon találgattunk a kanyarok előtt, Imi is rá merte magát bízni az itinerre. Volt pár olyan szoros lassító előtti féktávunk is, hogy szinte elfelejtettem olvasni, amíg meg nem győződtem róla, hogy befordultunk. Szóval érzésre elég jól mentünk. Az eredmény pedig nagyjából az előzővel egyezett meg. Egyik versenytársunk meg is jegyezte, hogy tipikus eset: az ember azt hiszi, hogy most milyen jól ment, aztán mégiscsak rosszabb egy másodperccel. A nap végére megértettük, mire gondolt.
Viszont az látszott, hogy a többiek is nagyjából az előző körös eredményüket hozták, szóval reális volt a helyünk hozzájuk képest.

5. gyorsasági: Királd, körverseny

A szervizben ismét nem sok dolgunk volt - ellenőritük a guminyomást, megittunk a repi-energiaitalt, ilyesmi. Majd megint jött a körgyors. Mivel helyenként már négyszer is átment rajta a teljes mezőny, itt-ott elég murvás lett a pálya. Volt, ahol öklömnyi kövek csapódtak a kocsi aljához, de inkább az volt ezzel a baj, hogy alattomosan sodróssá vált pár kanyar. Ennek megfelelően elég higgadtan abszolváltuk a távot. Az eredményünk pedig bő húsz másodperccel jobb lett a reggeli próbálkozásunknál! Amikor láttuk. hogy nyolcassal kezdődik az időnk, már kezdtünk mosolyogni, de amikor kiderült, hogy 8'43"7 lett a vége, már kifejezetten ujjongtunk!

6. gyorsasági: Kiskapudi tető - Ózd - Sáta

Az utolsó gyorsasági rajtjához elég felszabadultan érkeztünk. És itt el is követtem egy navigációs hibát: Már az első ottjártunkkor feltűnt, hogy a sportbíró a Miskolci Egyetem gépész emlékgyűrűjét viseli - tehát gyakorlatilag kolléga. Ennek megfelelően üdvözöltem is, mindketten örültünk, hogy összefutottunk egy magunkfajtával, ez ennyiben is maradt.
És hogy hol volt itt a hiba? Az utolsó időellenőrzés előtt kiesett előlünk egy páros, így nem egy, hanem két percet kellett várnunk a beírónál. Becsülettel ki is vártuk, majd begurultunk az asztalhoz, üdvözöltem a gépész gyereket és azzal a lendülettel át is nyújtottam a menetlevelet... Egy perccel korábban, mint kellett volna... Ő pedig sűrű bocsánatkérések közepette jegyzőkönyvezett nekünk 20 másodperc büntit...

A rajt előtt megbeszéltük Imivel, hogy már nem nagyon kockáztatunk, tudjuk, hol vannak a pálya kritikus pontjai, hol veszélyeztetjük a féltengelyeket, hol lehet leesni az útról. Ezekre külön odafigyelünk.
Mentünk is egy ennek megfelelőt, ezúttal nem pattogtunk annyit a hajtűben, nem izzadtunk le a lassító előtti féktávon. Az eredmény pedig: 6'00"7! Tehát magunkhoz képest 8 másodpercet találtunk! Engem ez komolyan meglepett, Imit valamivel kevésbé.
Kicsit átgondolva a helyzetet végül is és is megértettem, miről van szó, körülbelül erre utalhatott a kategóriatárs is. Ebben a körben nem voltak extra események, nem éreztük, hogy most aztán tényleg életre-halálra megyünk, viszont minden a helyén volt. Valószínűleg az izzasztó féktávok után többet veszítünk a kigyorsításnál, mint amikor van időnk lelassulni és hamarabb indulhatunk kifelé... Mindenesetre sikerült megvernünk önmagunkat, a többiekhez is még közelebb férkőztünk, szóval telejsítettük a kitűzött célt! És ami a legfontosabb: ezúttal már tényleg élveztük a versenyzést az elejétől a végéig!

A hazaút előtt még akadt pár komplikáció: A parc fermé-t csak több óra múlva nyitották meg, így még várnunk kellett a versenyautóra. Majd az ismételt átgumizás - és az azzal járó lomolás - során a központi zár bezárta a kulcsot az autómba. Elszaladtam a Tesco-ba, ahol már a helyi fiatalok 5-6 fős csoportokban bandáztak, vettem egy villáskulcskészletet, majd a csomagtartó felől, a hátsó ülés támláját leszerelve bejutottam az autóba! Majd egy-egy hosszabb utazás várt ránk: Imi elindult Konyárra, én pedig Budapestre. Ez már korántsem volt annyira élvezetes, főleg a pörgős hétvége, majd a több órás várakozás után, de a napközben szerzett élmények kárpótoltak érte!

Szeretnénk megköszönni a Barna Rally Team-nek a logisztikai és szervizes jellegű támogatását, a Dr. Ádám Antal "Lódoki" vezette szervezőbizottság áldozatos munkáját, valamint barátainknak, családtagjainknak a szurkolást!