Mivel Tatabányáról - ha nem is karcmentesen - sikerült üzem- sőt versenyképes állapotban hazaszállítani az autót, lehetőségünk nyílt egy kis szezonzáró autózásra. Többek között a Léta Raise csapat is szervez időnként amatőr autóversenyt. Őket is ismerheti a ralitúra közönsége, több autóval - jellemzően Ladával és BMW-vel szoktak indulni.
Hogy miért éppen őket emeltem ki a környékbeli lelkes sportegyesületek közül? Nos, azért, mert ezen a bulin mi is részt vettünk. Szerencsére úgy jött ki a lépés, hogy éppen mindketten otthon voltunk, így aztán elzarándokolhattunk a nem is olyan távoli Létavértesre. Jöjjön hát a képes-videós élménybeszámoló!
A szervező egyesület legénysége
A helyszín alig 25 kilométerre volt a lakhelyünktől, egy sertéstelep útjain jelölték ki a szervezők a három kilométeres pályát - pontosabban a másfél kilométeres pályát, amit oda-vissza kellett lefutni egy-egy körben. Ennek a megoldásnak volt egy kisebb hátránya: egyszerre csak egy autó tartózkodhatott az utakon, nem nagyon lehetett megoldani azt, hogy egymás feltartása nélkül, biztonságosan megférjen egymás mellett két induló. Így nagyjából három percenként rajtoltunk. Mindez önmagában nem lett volna baj, de a szervezők által harminc körülire tippelt létszám kicsit megduzzadt: jöttek a környékbeli autósporttal megfertőzött fiatalok - és lelkükben fiatalok - rendületlenül, a végén az 56-os rajtszám is gazdára talált. Lettünk tehát majdnem hatvanan, egy-egy kör a rajtoltatással, megpördülésekkel, az árokba csúszott autók kiráncigálásával együtt bő háromórásra sikerült. Így aztán esély sem volt a szerencsés esetben kilátásba helyezett harmadik kör megrendezésére, de a viszonylag hosszú pálya miatt nem hinném, hogy sok versenyzőnek hiányérzete támadt emiatt.
A mezőny elég színes volt, láttunk pár túrában, szilveszter ralin, BAZ-ralisprinten induló autót is, de elég sokan voltak a "hobbiautók" is, az oldtimer-állapothoz közel álló Zsigulitól a különféle BMW-ken és szlalomos Suzukikon át az igazi bontószökevényekig.
Megbízható városi autó, kis esztétikai hibákkal
Érdekes volt a későbbi abszolút győztes szürke, ötajtós Suzuki, ami a szerény, kispolgári külső mögött összkerékhajtással és 1.6-os turbómotorral borzolta a kedélyeket. Ellenpólusaként volt végletekig könnyített, agresszív futóműbeállítással támadó (értsd: hátsó ablak és csomagtérfedél nélküli, kiflibe hajlott kerekű) Trabant, az úton kóválygó roncsderbis Corsa, szóval elég különböző eszközökkel igyekeztek az indulók megszerezni a napi adrenalint.
Igazi hobbiautó
- Egy kicsit várni kell a veteránvizsgára...
- Nem probléma, addig megyek egy kört a sertéstelepen!
Mi természetesen az "éles" Suzukit állítottuk hadrendbe, ráadásul mindketten neveztünk! Ez azt jelenti, hogy kaptunk két rajtszámot és a mezőnyben két alkalommal indultunk el, egyszer Imi vezetett az ő rajtszámával, egyszer én az enyémmel. Imi sem ült még saját versenyautója navigátorülésében, de nekem is teljesen új volt ez a fajta élmény! Volt már szó róla, hogy valamilyen tét nélküli, amatőr rendezvényen én is kipróbálom a versenyzést, de eddig - bár régóta vágyom erre - nem került rá sor. Nem akartam megkockáztatni, hogy két futam között okozzak valami galibát, aztán meghiúsuljon az indulásunk. Most viszont egészen nyugis körülmények között, a túrás szezont már letudva az Isten sem mentett meg attól, hogy elinduljak! A verseny előtti tesztet az jelentette, hogy én vittem a helyszínre a versenyautót, Imi pedig a Hyundai-al hozta a cuccokat. Aztán volt még egy gyors pályabejárás, ahol itinerrel és egyéb fölösleges adminisztrációval nem foglalkoztunk, csak megnéztük, merre is kell kanyarognunk.
Pályabejárás
A verseny hamarosan el is kezdődött, először a Léta Raise tagjai tartottak némi bemutatót. Ők nem számítottak bele az értékelésbe, valószínűleg azért, mert úgy ismerik a sertéstelep aszfaltját, mint a tenyerüket. Ráadásul ifj. Vizelly Karesz az A/3 kategória második helyezettje lett idén túrában, szóval elég jó eséllyel verte volna meg szinte a teljes mezőnyt.
Mivel én a négyes, Imi pedig a tízes rajtszámmal indult, hamar sorra kerültünk. Elég fura volt a mezőny elején menni, csak egy BMW, egy Mercedes és egy Seat rajtolt előttünk. Az is szokatlan volt, hogy ezúttal a kormány mögött ültem és a rajtoltató srác közvetlenül előttem számolt vissza. Nem voltak különösebb céljaim, nem akartam egyből megverni a rutinosabbakat, erősebbeket, ügyesebbeket. Úgy gondoltam, megpróbálok gördülékenyen végigmenni, minél szebb íveket találni, a féktávokat viszont nem erőltetem, mert ott az ideális megoldást és a bukást tényleg csak egy hajszál választja el.
A pálya egy technikás, átfűzős résszel indult, ez lett a kedvencem. Derékszögű kanyar után egy szűkülő, széles visszafordítós ív lehetőleg a fal melletti gumizáshoz közeli érkezéssel, majd egy S kanyarral és egy másik derékszögűvel ki a tempósabb részre. Aztán volt több lassító is egy egyenes betonúton, a felénél szintén egy kikerülős ide-oda kanyargós résszel, valamint egy padlógázas-közeli (Iminek az volt, nekem nem) kanyarral. Aztán a pálya végén megfordulni a gyepen, és vissza az egész.
Helycserés támadás - legalábbis nekem úgy tűnik itt éppen én vezetek
Kár lenne tagadni, volt hiba a produkcióban rendesen, de szerencsére annyira mérsékeltem magam, hogy ezek csak elóvatoskodott féktávokban, a gázzal csak öblögetős kanyarokban nyilvánultak meg. Továbbá egy lassítóból kifelé kikapta a kezemből a kormányt az autó - azóta sem értem, ott hogy fértünk el mégis. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva a szervó nélküli, kicsi átmérőjű kormányhoz.
Ami viszont meglepett: a hűvösben, három kilométeres pályán, nem nagyon gyötörve is elmelegedtek a lágy, eső-jellegű pályagumik! Ilyen szempontból főleg hasznos volt az átruccanásom, jobban átlátom ezután azt, amiről eddig csak beszéltem a navigátorülésből.
A célba érve azonnal visszaálltunk a sorba a 10-es rajtszámnak megfelelő pozícióba, helyet cseréltünk, aztán pár perc múlva már Imi vezetett. Nála nem nagyon vettem észre semmi különöset a szokásos stílusához képest, a saját produkciómhoz mérten azonban érezhető volt, hogy minden feladatot gyorsabban old meg. A féktávok, a kanyarsebességek terén elég szépen látszott, hogy rutinosabb pilóta. Féltáv körül neki is kezdett melegedni a gumi, volt emiatt egy kis keresztbeállós kalandunk, de a kanyarra való helyezkedést az is inkább segítette.
Itt már Imi vezet - én pedig kapaszkodom
Az eredmény: Kaptam Imitől 14 másodpercet... Ez valahol reális is, kábé ilyen eredmények szoktak kialakulni egy-egy szakaszon a túrában is egy tébláboló és egy rutinosan mozgó pilóta között.
A többiekhez képest nagyjából úgy álltunk, hogy Imi vezetett én pedig inkább csak a hibázókat és a Trabantot vertem meg, de szorosan követtem pár kollégát. Viszont még hátravolt a mezőny bő háromnegyede...
Mialatt a többiek is letudták az első kört, jó három órát pihenhettünk. Felraktuk a jó kis univerzális Yokohamákat, de ez elég hamar megvolt, így maradt időnk a Püspökladányból érkező formációval, a Mazdás Kárai Pistivel és az újonnan szerzett BMW-t most felavató Katona Gyulával nézelődni egy kicsit. A ladások és BMW-sek lelkesen drifteltek a kanyarokban, töben a látvány mellett elég komoly tempót is mutattak, ezzel szórakoztatva az egészen népes közönséget. Mi azért a Suzukikra is kíváncsiak voltunk: a turbós, összkerekes verzió félelmeteset ment, szürreális látványt nyútva, ahogy négy kerékkel kapaszkodva, az orrát emelve gyorsul akár az alig ötven méteres egyenesben is. Békési Lajos is előhozakodott egy speciálisan szlalomra és sprintekre épített, GTi-alapú Suzukival, ami iszonyatosan le volt könnyítve (kibelezett ajtók, körben plexivel helyettesített ablakok), plusz minden létező extrát megkapott (például szervós, gyorsítóáttételes kormány). Sajnos végül egy kuplungprobléma előjött nála az első kör vége felé, így később nem tudott már javítani az Imiéhez közeli eredményén.
Pisti Mazdája éppen pihen
Gyuszi kezdi kiismerni a BMW-t - vajon most éppen merről jött?
A második körben ismét az önmérsékletre koncentráltam, nem vállaltam be az olyan kanyart sem, ami Iminek összejött padlógázzal, de azért igyekeztem legalább úgy végigmenni, mint elsőre. Ez sikerült is, majd' három másodperccel jobb időt futottam. Amikor Imi sorra került, úgy gondoltam, inkább ezúttal nem megyek vele. Kíváncsi voltam, hogy az én súlyomtól megszabadulva sikerül-e valamivel jobb eredményt elérnie. Nos, sikerült, ő is szűk három másodpercet javított. Így maradt köztünk a 14 másodpercnyi különbség, ráadásul Imi második ideje az abszolút negyedik helyre volt elég! Sajnos ezért a teljesítményért az elismerésen és a versenyzőknek kiosztott - egyébként nagyon finom - ragulevesen kívül semmi nem járt, a szervezők csak kilenc kupával készültek: az abszolút, a keleti és a nyugati kategória első három helyezettjének. Mivel előtte csupa nyugati autó végzett (a turbós Suzuki, az egyik BMW és Kárai Pisti Mazdája), egyik dobogóra sem állhatott fel. Ugyanakkor érthető a szervezők részéről ez a megoldás: mint a beszámoló elején írtam, lényegesen kevesebb nevezőre számítottak.
Az abszolút győztes - ránézésre nem tűnik egy tüzet okádó szörnyetegnek!
A matrica csöppet sem nagyképű, tényleg félelmetesen gyors az autó!
Nekem a második kör eredménye a tisztes középmezőnybe volt elég. Ha jól számoltam, az ötven értékelt versenyző közül pont a huszonötödik időt futottam meg.
A helyi polgárőrség elfogóautója - ha valakinek a városban is ámokfutni támadna kedve..
Végül is különösebb eredmények nélkül zártuk a napot - a díjkiosztót egyéb családi program miatt meg sem vártuk -, de szabadidős programnak kifogástalan volt. Ha a közeljövőben megint összeáll minden egy hasonló kiruccanáshoz, nekem biztosan lesz hozzá kedvem!
A kitartó olvasók jutalma pedig a következő:
Imi 6:19 körül tűnik fel - éppen a gyorsabbik körén, amikor nem cipelt engem is. Felhívnám a figyelmet a "T" betűre az ajtón, ami csak az én rajtszámomra volt érvényes, valamint arra a megtiszteltetésre, hogy ő az egyetlen elsőkerekes jármű a videóban!
