Durván egy éve indult ez a napló. Akkor is hideg, téli idő volt, az autósportban pedig eléggé nyugis időszakot éltünk meg. Páran lázasan készültek a Dakar ralira, páran a Hungaroring környéki évzáró örömautózásra, de a legtöbb matricás, bukócsöves autó egy garázsban pihent. Ezzel szemben első posztom arról számolt be, hogy a fekete-sárga színezetű Suzuki Swift GTI éppen ekkor került öcsém, Imi birtokába, hogy valóra váltsa ralis álmát, álmunkat, és a 2010-es évben bemutatkozzunk a ralitúra mezőnyében.
Egy éve még bőven a tervezgetés, álmodozás fázisában jártunk, de végül az akkori elgondolásokból elég sokat sikerült valósággá váltani. Időközben túl vagyunk az első szezonunkon, majd az ünnepélyes év végi díjátadón is voltunk – ha nem is Monte Carlóban, de a Marczibányi téren! Időközben az emlékek leülepedtek, ideje hát, hogy összefoglaljam a 2010-es év történéseit.
Az évnek természetesen nem irreális reményekkel vágtunk neki. Feladatunk elsősorban a minél több és minél hasznosabb tapasztalat begyűjtése volt, emellett pedig igyekeztünk megtalálni azt a tempót, amit egy közepesen rutinos és tehetséges versenyzőpárosnak illik autózni. Érdekes módon az első célkitűzéssel valamivel kevesebb problémánk volt, szerencsére az elméletben többször átismételt szabályok a gyakorlatban is adták magukat. Én navigátorként különösen büszke vagyok arra, hogy idő- és útvonaltévesztés miatt semmilyen hátrányt nem szenvedtünk el – még ha ehhez egy alkalommal a sportbíró jóindulatára is volt szükség. A versenytempóra vonatkozó rész viszont az előzetes várakozásainkhoz képest kicsit komplikáltabb volt, az egész éven át ívelt ez a folyamat. Tulajdonképpen ez képezi beszámolóm vázát is.
Eger Rali – ahol bemutatkoztunk
A szezon első versenyére sikeresen leküzdöttük az adminisztratív akadályokat. Az újonnan szerzett autót tüzetesen átnézték Imi szlalomos ismerősei, mindketten átestünk a sportorvosi vizsgálatokon, a versenyautó pedig a gépkönyvezésen, így aztán a nevünk ott virított a nevezési listán! A szabályzatokban, ilyen-olyan beszámolókban olvasottakat aztán mindjárt elég komoly körülmények között próbálhattuk ki! A szezonnyitó futam ugyanis azonnal másfélszeres szorzóval, három igen hosszú gyorsasági szakasszal, valamint rajtceremóniával, a Rali Országos Bajnoksággal egy fedél alatt szerepelt. Tehát a lecke fel volt adva! Hivatalos itinert, szervizkártyát, menetlevelet akkor fogtam először a kezemben, Imi pedig eddig szinte kizárólag gumikkal kijelölt pályán, ügyességi futamokon indult.
Ehhez képest érzésem szerint nem végeztünk rossz munkát. A pályákat lelkiismeretesen bejártunk, a rajtdobogóhoz is odaértünk időre, Imi frappánsan nyilatkozott, a szervizcsapat is megérkezett, szóval gördülékenyen ment minden. Így aztán nyugodtan vártuk a másnap reggel induló éles versenyt… Ami aztán alig öt kilométer után véget is ért számunkra! Az első gyorsasági végéhez közeledve megszűnt az autó hajtása, a kuplung szavatossága ideje éppen akkor járt le.
Az első futam tehát csupán a szabályok elmélyítésére, a közeggel való ismerkedésre volt elég. A debütálásra kíváncsi barátok, rokonok hiába vártak bennünket a második gyorsasági felénél, odáig már nem jutottunk.
Tatabánya Rali – ahol célba értünk
A második futamot Tatabánya környékén, a régi ralisok számára ismerős Tatabánya-Környebánya és az Oroszlány-Pusztavám szakaszokon rendezték.
A versenyre az autó megkapta az új kuplungot, így folytathattuk az ismerkedést. Sajnos elég hamar beigazolódott az, amiről már Egerben is szó esett: a gumijaink csak korlátozottan alkalmasak a raliversenyzésre. Míg a szezonnyitón elég keveset autóztunk rajtuk, ráadásul azt is a hűvös erdei úton, a Tatabánya környéki kánikulában igen hamar felmelegedtek, aztán onnantól kezdve minden tempósabb kanyar kínszenvedés volt velük. Csúsztak-másztak, összeszedték a törmeléket. Ennek megfelelően elég lassúak is voltunk, a kategóriatársak szinte kivétel nélkül jobb időt futottak.
Viszont éppen a mi kategóriánk tizedelődött meg a legjobban, szinte mindenkinek volt kisebb nagyobb problémája, ami miatt vagy feladta a versenyt, vagy több percet veszített. A kavarodás végén pedig a kategória második helyén találtuk magunkat. Egy kisebb elektronikai zűr azért okozott pár izgalmas pillanatot, de végül óvatosan begurítottuk az autót a Tatabánya központjában levő gyűjtőállomásra, majd részt vettünk életünk első díjkioszóján is.
Esztergom Rali – Ahol ráébredtünk
Nagyjából egy hónappal a tatabányai kiruccanás után ismét a Dunántúlon volt jelenésünk, ezúttal Esztergomban. A többiek számára már ismerős pályákon, a Lábatlan-Bajna és a Tardos-Bikolpuszta szakaszokon rendezték meg a versenyt.
Sajnos a gumik terén nem sikerült előrelépnünk, maradt a Tatabányán leszerepelt garnitúra, valamint két rendkívül kopott, régebbi versenygumit állítottunk hadrendbe.
A versenyt leginkább a káosz jellemezte. Reggelre esőt vártunk, ezzel szemben ismét ragyogó napsütésben kellett autóznunk, tehát megint szenvedtünk a gumikkal. Aztán a kopottakra váltottunk, viszont addigra pedig szakadni kezdett az eső. Ez a teljes mezőnyt megviccelte, szinte mindenki járt árokban, az út mellett, vagy a gumiból kirakott lassítókat bontotta szét – beleértve bennünket is.
Mivel a kisebb-nagyobb nehézségek ellenére kategóriatársaink jellemzően eljutottak a célig, nekünk csak a csoport ötödik helye jutott. Ellenben fontos felismerésre jutottunk! A nap vége felé, amikor már többszörösen kipróbáltuk az itinerben leírtakat, Imi fokozatosan szemléletet váltott és kezdte elhinni azt, amit mondok neki. Így a tempós kanyarokat már magabiztosan átnyomta, a kevésbé belátható helyeken is bátrabban mozgott, amivel az utolsó, esős szakaszon megközelítettük a kategória mezőnyét! Kívülről nézve nem nagy eredmény ez, de nekünk annál többet jelentett! Úgy éreztük, hogy megtaláltuk a kulcsot a versenyképes tempóhoz!
Veszprém, Szombathely – itt nem indultunk
A szezon közepén két murvás verseny színesítette a repertoárt. Ez extra kiadásokkal járt volna számunkra, egyrészt az autót kellett volna kicsit hozzáigazítani az új feladathoz, másrészt az oda vezető út és az ottani tartózkodás jelentett volna extra logisztikai kihívást. Így aztán a nyarat a pihenésnek, feltöltődésnek szenteltünk, hogy az őszi, Észak-Magyarországi futamokon mindenképpen részt tudjunk venni.
Ózd Rali – Ahol kipróbáltuk
Az Ózdi futam évről-évre felbukkan a versenynaptárban, a versenyzők körében pedig elég népszerű. Idén sem volt ez máshogy, elég nagy létszámban jelentünk meg, hogy a Királdi körgyorsaságin és az Kiskapudi tető – Ózd - Sáta szakaszon kergetőzhessünk.
Esztergomhoz képest végre sikerül a gumik terén előrelépnünk, beszereztünk egy garnitúra Yokohamát, amit a Magyar Suzuki kupa versenyzői is használnak.
Szombaton még autóztunk egy biztonságit a salakpályás prológon, majd vasárnap elkezdtük élesben tesztelni a gumikat és a követendőnek gondolt vezetési stílust. Szerencsére mindkettő pozitívan alakult. Az eddigi problémáink megszűntek, a verseny végére pedig fokozatosan megközelítettük a kategóriatársak teljesítményét.
A sűrű mezőnyben végül – idei legerősebb teljesítményünk ellenére – csak a hatodik helyet sikerült megkaparintanunk, de ennél sokkal fontosabb volt az, hogy érezhetően fejlődtünk magunkhoz képest.
Szendrő Rali – ahol kamatoztattuk… amíg a technika is ezt akarta
Szendrőre felfokozott izgalommal és egyre növekvő elvárásokkal érkeztünk. Ózdon végre sikerült gyorsulnunk, így a minél jobb helyezés volt a célunk. A pályákat az Edelény-Abod és az Abod-Szendrő útszakaszon jelölték ki. Ezek valamelyest ismerősek voltak, tavaly nézőként jártunk már errefelé.
Az első két szakaszon biztatóan kezdtünk, először csak pár másodperccel maradtunk le az élmezőnytől, majd a következőt megnyertük, így egy hajszálnyival átvettük a kategória vezető pozícióját!
Sajnos a lendületünk csak eddig a pontig volt töretlen, ugyanis ekkor már éreztük az autón egy műszaki probléma első jeleit. Később ez egyre komolyabb méreteket öltött. A benzinellátásban jelentkezett a gond, pár percenként a motor nagyon elgyengült. A verseny végére több emelkedőt csak meg-megállva tudtunk teljesíteni, mindenki megelőzött bennünket, az is csoda, hogy egyáltalán a célig eljutottunk.
A sok kiesőnek köszönhetően végül a kategória dobogójára is felállhattunk, harmadikként fejeztük be a szezonzárót.
Az év végén a kategória ötödik helye jutott nekünk. Ezt egyrészt sikerként könyvelhetjük el, másrészt viszont ott a tüske bennünk, hogy lehetett volna jobb is. A műszaki hiba előtt még a negyedik helyre voltunk esélyesek, végül mégis meg tudott előzni bennünket egyik kategóriatársunk, akit így pontegyenlőséggel ugyan, de mégis elénk soroltak.
A jövő évre is kezdenek körvonalazódni a terveink: ott lenni minden futamon, még többet fejlődni és a dobogós helyezések sorsába komolyabban beleszólni.
