Nos, legfőbb ideje, hogy a videókkal-képekkel illusztrált élménybeszámolót összeállítsam.
Az egri futamhoz képest lényegesen rövidebb idő után adom a fejem írásra, ami egyáltalán nem véletlen. Eger után eléggé lehangolt állapotban voltam, ott a rali szinte kizárólag a kevésbé kívánatos arcát mutatta. Volt katasztrofális minőségű útszakasz, műszaki probléma, elhagyott rendszámtábla, estefelé végleg lerobbanó versenyautó, ha pedig esetleg mindezek ellenére tudtunk volna egy normálisat futni, akkor még véletlenül sem sikerült a feladatra koncentrálni és jellemzően alapos verést kaptunk.
Az ózdi futam teljesen másként alakult: vívtunk az elején a kategóriatársakkal, majd fokozatosan javultunk, a végén pedig vigyáztunk az addig megszerzett pozíciónkra. Az autó szinte tökéletesen működött - ami ebben a sportágban már-már a várakozásokon felülinek számít, kupát is kaptunk, megtapsoltak, lefényképeztek. Szóval a reálisan elvárható célokat sikerült teljesítenünk - de menjünk szép sorjában!
Szombat - pályabejárással, adminisztrációval, prológgal
Az első két feladatnál nem ért bennünket különösebb meglepetés. Az adminisztratív részen hamar túlestünk, a pályák pedig tavalyról voltak ismerősek. Ennek megfelelően a legutóbbi itiner fénymásolatát vittük és csak a változásokat - a kanyarokba ezúttal kihelyezett vagy éppen ki nem helyezett gumikat, a kátyúkat, esetleg a legutóbbi tapasztalatok alapján padlógázosnak ítélt szakaszokat - írtuk be. A rend kedvéért azért a kötelező mellett mentünk még párat a pályákon, amit a kis távolságok miatt elég könnyű volt kivitelezni.
Útközben lehetőségünk nyílt Ózdot szociológiai szempontból is megvizsgálnunk. Már reggel feltűnt, hogy az útvonalleírásban ilyen megjegyzések vannak helyenként: „Lassan! Vigyázz a gyerekekre és kutyákra!” illetve „Jobbra kanyarodni veszélyes!” Nos ezek a politikailag korrekt megfogalmazások pont azt jelentették, amire számítottunk. A gyerekek és kutyák kerítés és vakolat nélküli, de tányéros TV-vel gazdagon felszerelt házakban laktak, jobbra kanyarodni pedig nem kőomlás, beszakadt úttest vagy egyéb természeti katasztrófa miatt volt veszélyes, hanem azért, mert rövid úton a Hétes-telepen találtuk volna magunkat. oda pedig sötétedés után még Vujity Tvrtko sem merne bemenni. Mi pedig a hangos autónkkal, egyen-overallunkban bizonyosan félelmet keltenénk a kirekesztett, rettegő lakosság körében...
Érdekesség volt még a városban itt-ott, falakon, villanyoszlopokon febukkanó rendőrségi vészhívó – olyat sem láttam még másfelé.
Nem is baj, hogy hamar letudtuk a szombati kötelező köröket, ugyanis délután komoly feladat várt ránk: a prológ! A hagyományos, salakpályás élmányautózás idén sem hiányzott a repertoárból. Mivel a mi kategóriánk a mezőny majdnem legutolsó résztvevője, a fordított rajtoltatás miatt elég hamar sor került ránk. Ez logikus is, sokkal élvezetesebb a nézők számára, ha a kisebb autók vezetik fel a bulit, aztán egyre ütőképesebb technikák tesznek a látványra még egy-egy lapáttal. Mindez a gyakorlatban kicsit másképp festett: a nevezett versenyzők előtt mentek az előfutók és a licences, profi vendég-résztvevők. Így aztán kicsi, megbízható, keveset fogyasztó Suzukinkkal drifter BMW, Toyota Corolla WRC, Kawasaki Ninja hajtáslánccal megbolondított Smart, a hagyományosan eszement ifjabb és idősebb Jozef Béres és egyéb csemegék után kellett fenntartanunk a nézők érdeklődését... Mindenesetre gurultunk egy kellemeset, Imi élvezte, én is, egy azóta előkerült videó szerint nem is volt olyan lassú, egyszóval hoztuk a kötelezőt. Ha másért nem, a megjelenés miatt mindenképpen hasznos volt a prológ: készült rólunk pár szép kép.
Ezek után beálltunk a parc fermé-be, megnéztük a többieket, majd jöhetett a jól megérdemelt pihenés a szálláson. Pár lakó még kukorékolt egy darabig a folyosón, de alapjában véve kipihenten kezdhettük a vasárnapi napot.
Vasárnap – a verseny
Reggel a teljes kategória jelentkezett az autójáért. Mindez azért is említésre méltó, mert a Szemánék tavalyi Suzukijával induló Aczél András a prológot kihagyta, viszont szombat este tízig csak sikerült összerakniuk az autót, így méltányossági alapon elindultak. A mezőnyben rajtuk és rajtunk kívül még ott volt a két kupás Suzukis páros, Simon Bálinték és a Tóth-Buzder Gergely – Vigh Levente kettős, ezúttal Gergő vezetésével, továbbá az egri első és második helyezett: Takács András – Kovács Zoltán „Kisgyerekék”, valamint Tóth Ádám – Juhász Péter, alias Répa és Juice, mindkét páros kocka Swift GTI-vel.
Mivel a szervizt mi magunk oldottuk meg a Hyundai-al, kora reggel be kellett állni vele a szervizterületre. Ez bő másfél kilométer sétát jelentett vissza a szállásra. Szerencsére alig kezdtünk visszaballagni, valaki ránk dudált és felajánlotta, hogy elvisz. Nagy meglepetésünkre az Egerben megismert Köböl-Gyula kettős, a határon túli nevezők voltak. Ízes palóc dialektusban elmesélték, hogyan ért véget számukra az előző verseny (a motor „nem gyúlt be”, a Mitsubishit tologatni kellett, a szervo nélkül ide-oda rángatott kormány pedig egyszerűen letört). Aztán sok jó szerencsét kívántunk egymásnak és azt, hogy a célban is találkozzunk.
Első kör
A reggeli gumicserével nem sokat bajlódtunk, az éjszakai eső nyomai felszáradni látszottak, szóval a lágyabb, de univerzális Yokohamák maradtak. Kigurultunk az Ózd tábláig az első szakasz rajtjához, ott vártunk negyed órát egy kisebb csúcsás miatt, majd kezdetét is vette a küzdelem! Először indult a két kocka GTI, majd a Szemán-féle, aztán mi, végül a kupás srácok.
Egész gördülékenyen kezdtünk. A kupásoktól egy-egy másodpercekre voltunk, az élmezőnytől valamivel azért többre, de volt tartalék bőven. A teligázas részekben azért maradt pár másodperc, a váratlan buktatókat is megtiszteltük, egyszóval még mindig a szokásos módon indítottuk a napot, élesben lepróbálva a felírtakat. Ami viszont még fontosabb: az autó teljesen rendben volt! Ez nagyon kellett már a lelkünknek, egyszerűen szükség volt rá, hogy a bizalom visszatérjen.
A királdi körön talán az okozott némi könnyebbséget, hogy itt a lepróbálás csak a szakasz feléig tartott, aztán pedig visszakanyarodtunk az ismert nyomvonalra. Itt már sikerült a kupás srácokat magabiztosan verni és talán valamivel közelebb maradni a többiekhez is. Az időeredményünk 8’51”2 lett, a tavalyi 8’43-as legjobbunktól azért kicsit elmaradt. A rajt után egyébként a nyakunkba kaptuk Antalffy Gyuriékat, akik már a szakasz végét teljesítették. Annyi egérutunk volt, hogy ne tartsuk fel őket, de Imi szerint elég nyomasztó volt a tükörben azt figyelni, milyen hamar érkeznek meg a nyakunkra. Száz szónak is egy a vége: tényleg brutálisan gyorsak voltak.
Második kör
A szervizben kicsit kellett egyengetni a bal oldali első sárvédőn, mert egy lassító gumija kicsit közel jött – a segítségért köszönet a mellettünk letáborozó Budatech csapatának -, de alapvetően inkább csak nézelődtünk. Kiderült, hogy Aczél Andrásék a Suzukit felavatták a hírhedt, szűkülő-eldobó, kívül árkos halálkanyarban: kettőt is bukfenceztek, ráadásul olyan lendülettel hogy a tető le sem ért. Szerencsére az ijedtségen kívül nem lett bajuk.
A második Ózd-Sáta meccsen már érzésre, belülről is gyorsabbnak tűntünk. Itt már a lobogós részek gyorsabbra sikerültek, a célban pedig – talán az elvárásokon kicsit felülteljesítve – kilenc másodperces javulást regisztrálhattunk. A többiek az előző idejükhöz közel mentek, szóval sikerült a harmadik helyünket stabilizálni.
A királdi körgyorsra menet aztán megfogyatkozott a mezőny: Tóth-Buzder Gergőék kiálltak. Suzukijuk jobb futóműve felől elég ijesztő hangok jöttek, így hát nem mentek tovább. Mivel a másik üldözőnk kicsit komolyabb lemaradásban volt, a következő szakaszt valamivel óvatosabbra vettük. A kijárt padkákat Imi óvatosabban támadta meg, a murvásabb részeken sem kockáztatott. Egy kisebb problémát tudnék talán említeni: A két első gumi a lágyabb típusú volt és elég meleg lett, mire sorra kerültünk, így helyenként lehetett érezni, hogy nyúlik a kocsi a kanyarokban és ott is fütyül a gumi, ahol talán nem illene adott tempónál.
A 8’58-as időnk gyengébb is lett, mint a korábbi, de véleményem szerint itt 10 másodpercet elsikkasztottak a versenybírók. A torlódás elkerülése miatt nem egész percre rajtoltunk, hanem tíz másodperccel később, aztán a jóváírás elmaradt. Mivel semmiféle jelentősége nem volt ennek, nem reklamáltunk. A lényeg: az időnk valójában 8’48 volt, tehát hasonló az előzőhöz.
Harmadik kör
A harmadik körre már Simon Bálinték sem jöttek ki – a szervizig még eljutottak, de ott már forrt a vizük, így nem kockáztattak. Szóval maradtunk hárman a kategóriában, ráadásul a Trabantok kiesésével mi abszolút utoljára rajtoltunk. Innen már csak óvatosan célba kellett érnünk! Azért az Ózd-Sátát igyekezett Imi kicsit meghúzni. Nem sikerült javítanunk, de ebben szerepet játszott az is, hogy az autó a szűk visszafordítókban kicsit elhagyta magát. Hogy a benzin volt kevés, vagy valami szétrázódott, esetleg teljesen más volt az oka, ezt nem tudjuk. A stopper végül az előzőhöz képest egy másodperccel rosszabb időt mutatott, de a videó szerint a szerpentinen a gyengélkedés négy másodpercbe került.
Királdon már tényleg csak a cél lebegett a szemünk előtt. Utolsóként rajtoltunk, a nézők is szedelőzködtek már – hosszú, mozgalmas napban lehetett részük. Mentünk-mentünk, a kilométerek fogytak, a hajtűkben kicsit megint el-elgyengült az autó, de végül sikeresen beértünk a szakasz céljába – egy kifejezetten lassú idővel. 9’20”1 alatt értünk át, ami még a tavalyi gyengébbik időnknél is rosszabb. De a lényeg: bent voltunk a célban, ráadásul a kategória harmadik helyén! Végül a Répa – Juice páros győzött, Kisgyerekék pedig a másodikak lettek.
Az A/2-ben – eddigi próbálkozásaink színhelyén – ezúttal Antalffy Gyuriékra mosolygott a szerencse! A számtalan kiesés után végre be tudták hozni az autót a célba – ráadásul mindjárt az első helyen! Már reggel mondtam nekik, hogy eddig mindig akkor estek ki, amikor mögöttük rajtoltunk, szóval most nem lesz probléma. Így is lett – bár a szintén nagyon precíz és ultragyors Tóth Kálmi igencsak megnehezíthette volna a dolgukat, ha az utolsó szakaszon nem esik ki motorhiba miatt. Mivel Egerben ugyanezt játszották ellentétes szereposztásban - Gyuri esett ki az élről így Kálmi nyert -, egy-egy az állás közöttük. A nevető harmadik Nyilas András pedig vezeti a bajnokságot...
A célban aztán pár információt még begyűjtöttünk: a szlovák srácok is beértek, de nem nagyon bírtak a komoly tuninggal induló magyar Mitsubishikkel – ezt pár ízes kifejezéssel adták elő -, Tóth Kálmi a pálya széléről nézve iszonyat precíz volt, Kisgyerek pedig nem éppen az ép ész szinonimája, ahogy élményautózik a Suzukival.
Összességében azt kell mondanom, ezúttal mindent megkaptunk a hétvégén, ami miatt érdemes ralizni. Volt vívás, kis taktikázás, az idő kellemes volt, az autó megbízható, szóval élvezetes versenyen vagyunk túl. Az eredmény, a díjkiosztó pedig már csak hab a tortán! Ózd továbbra is a kedvenceink között marad!
