Nos, elgondolkodtam azon, hogy ennek a bejegyzésnek ne legyen-e "élménybeszámoló" helyett inkább csak "beszámoló" a címe, de a viszonylag korai búcsúnk ellenére annyi minden történt velünk, hogy meghagytam az eredeti formulát.
Akkor talán kezdeném is a végén - ami az elejéhez elég közel volt időrendben: Az első szakaszon belebújt az ördög az autóba, elveszett minden sebességfokozat és kiálltunk. Valószínűleg a kuplung adta meg magát, de a pontos diagnózis még várat magára.
Szombaton már elég korán Vácon voltunk, a Gombás-Sejce szakaszt le is tréningeztük kétszer az itinerosztás előtt. Így sikerült elkerülnünk a komolyabb forgalmat és némi időt is megspóroltunk. Aztán átmentünk Kóspallagra, ahol már sokkal több ismerőst láttunk, de azért aránylag a saját tempónkban fel tudtuk dolgozni azt a szakaszt is. Ami bizonyossá vált: inkább ez a kóspallagi pálya jelent komolyabb kihívást. Lényegesen hosszabb is, és igencsak változatos. Vannak elvállalós, padlógázas részek benne, komolyabb visszafordítók, de egymásba fűződő kanyarok is, helyenként széles, jó minőségű aszfalton, máshol pedig mindkét oldalon letöredezett, dobálós úton. Ha itt sikerül valakinek jó ritmusban átmenni egy jó itiner alapján, az sokat jelenthet! A másik pálya viszont rövidebb, könnyebben megjegyezhető, szóval ott nem számítottunk annyira nagy időkülönbségekre.
Körülbelül ötször mentünk végig a kóspallagi szakaszon, mire eljutottunk arra a szintre, hogy az itinerhez már nem nagyon tudunk érdemben hozzátenni. Aztán jött a másik, rövid szakasz, ahol a reggel felírtakat kiegészítettük és összegyűjtöttük a szükséges aláírásokat. Mire ezzel végeztünk, el is jött a gépátvétel ideje.
A szervizt végül úgy oldottuk meg, hogy a Répa-Juice párosnak adtunk pár gumit és némi benzint, hogy majd az ő személyzetük felhozza. Mivel pont előttünk rajtolnak, nagyjából egyszerre érünk oda a szervizbe is, így nem jelent számukra extra gondot az, hogy mi is megyünk.
Szombaton még volt egy komoly feladatunk: végigmenni a prológon. A Tesco parkolójában már kora reggel le volt zárva négy sor, amelyben fel-alá autózva, közben a kirakott gumik között szlalomozva kellett a közönségnek bemutatót tartanunk. A helyszínt gyalogosan járhattuk be, ezt pár versenyzőtárssal csoportosan meg is tettünk. Okozott egy kis fejtörést a nyomvonal megtalálása, de végül közös erővel megfejtettük a helyenként kiragasztgatott fénymásolt nyilak jelentését. Ha pedig mégsem arra kellene menni? Legfeljebb érvénytelenítik az időnket, úgysem számít bele a versenybe!
Végül mégis egész jól végigtaláltunk a gumik között, meg is nyertük a kategóriánkat! Persze nem kell annyira nagy dologra gondolnunk, itt mindenki elsősorban a másnapi pályákra tartogatta az energiáit és az autót. Aki pedig mégis komolyabban vette a szórakoztatást, az pörgött-forgott, akár tolatott is, így értelemszerűen rosszabb időt ment nálunk.
Apró érdekesség, hogy például a meghívásos, profi indulók közül Demjén Martin is rajzolt két extra kört az aszfaltra a Mitsubishivel, de még így is gyorsabb volt nálunk. Hiába, az autók sem egy ligában versenyeznek és a srác is nagy tehetség!
A prológ - ha jól látom, ez a rajt utáni első kanyar
Volt még egy kis meglepetés a prológon: valami folyamatos kattogást hallottam a kocsi alól minden egyes kanyarban. Aztán kiderült, hogy csak egy ottfelejtett csípőfogó vándorolt a padlólemezen.
Vasárnap reggel egészen időben érkeztünk az autóért. Az előző napok-hetek kánikulájához képest hűvös, de száraz idő fogadott bennünket. El is indultunk az első szakaszhoz, Imi bemelegítette a gumikat. Aztán kiderült, hogy a rajt helyett egyelőre piknikezni fogunk, tehát szépen sorba állunk és várjuk, hogy majd egyszer elrajtolhassunk. Valami miatt állt a verseny.
Mint utóbb kiderült, volt egy olajfolyás a pályán, ami szedett áldozatokat is. Ezt eltüntették, de közben jött a helyi járatú busz is, ami miatt megint csak várni kellett. Jó másfél órát álldogálltunk, közben rögtönzött közösségtalálkozó is volt a helyi telektulajdonosokkal, akik fűnyírás helyett inkább megnéztek bennünket.
Aztán nagy nehezen mégis csak sorra kerültünk. Egy jó darabig nem volt semmilyen probléma. Imi elég jól elkapta a ritmust, én is végig szinkronban voltam. Sikerült egészen tempósan megoldani a dolgokat, fütyültek a gumik rendesen - bár most a keményebb volt fent elöl, talán ezért is csúszkált kicsit jobban, nem kizárólag a tempó miatt.
Aztán már csak egy oldal volt hátra az itinerből, amikor a hajtásunk mindenféle előjel nélkül megszűnt. Még elgurultunk a következő egyenesig lendületből, de ott csak a nézők segítségével sikerült félreállni. Akkor aztán sisak le, motorháztető fel, de semmit nem tudtunk tenni.
Közben letelt egy perc, várható volt a következő páros, akiknek jeleznünk kell, hogy jól vagyunk, csak az autó állt meg. Erre van rendszeresítve egy A/4-es tábla, jól látható OK felirattal. Jöttek is Bálinték a piros Suzukival, de tőlem alig harminc méterre, a szemem láttára megúsztak a felhordott kavicsokon és oldalasan becsapódtak az árkot szegélyező bozótosba. Odarohantunk pár nézővel, aztán amikor láttam, hogy jól vannak, még lejjebb mentem, hogy az utánuk következőket figyelmeztessem. Amíg Bálintékat kiszedték a bokorból, még két versenyzőtársunk érkezett meg, de szerencsére nekik nem okozott semmiféle kalamajkát ez a kanyar.
Simon Bálint - Nyíri Attila: utcai gumikkal, csak a közönségnek!
Mozgalmas három perc volt. Utána nagy kapkodva magamhoz vettem pár cuccot és beültem a záróautóba, hogy elvigyen Vácra. Az volt a terv, hogy Imi a versenyautónál marad, én meg a Hyundai-al megyek érte a verseny után, ha már beengednek a pályára.
A záróautót végül mégis visszaparancsolták a rajtba, így engem is ott tett ki. A már ott várakozó élmezőnyt tájékoztattam, hogy nagyjából merre van az olajfolyás a pályán, majd elballagtam a főúthoz - durván 2 kilométer -, hogy ott valamiféle buszt, vonatot, szervizautót, vagy bármit találjak, amivel eljutok Vácra. Kicsit nehezítette a helyzetemet, hogy a nagy kapkodásban az autóban maradt a telefonom.
A gyors reagálású egység, aki a rajtba szállított - itt már nem én ülök a jobb1-ben...
Közben pont a mi kategóriánk autói jártak arra, mentek a következő rajthoz. Répáék meg is álltak, juice elmondta, hogy Simon Bálinték beesése valószínűleg azt jelenti, hogy nem folytatják, ugyanakkor a cuccaink náluk lesznek. Szóval a szükséges infók megvoltak, ők igyekeztek tovább, én pedig sétáltam az út mellett a jónak tűnő irányba. Aztán a Magyar Bence - Mohácsi László páros is megállt mellettem, fel is vettek az autóba a csövek közé, így elég hamar eljutottam Vác közelébe. Persze jóval a következő időellenőrző előtt kirakattam magamat, nehogy őket büntessék meg azért, mert nekem segítettek - amit ez úton is köszönök!
A Magyar - Mohácsi páros... Itt pedig végképp nem ülök már bent hátul!
Egy újabb - bő két kilométeres - séta után már ott is voltam a Hyundai-nál. Mivel Simon Bálintéknak egyelőre híre-hamva sem volt, elindultam a szerviz felé. Gondoltam, csak feltűnik egy kisbuszból, egy Citroen C4-ből és egy félig-meddig mozgásképtelen Suzukiból álló konvoj és nem kerüljük el egymást. Aztán végül mégsem jöttek szembe, hamarabb odaértem a szervizhez, mint ahogy ők elindultak kifelé. Répáék személyzetétől átvettem a cuccainkat, aztán mentem vissza a gyorsasági szakaszhoz, hogy Imit majd ki tudjam húzni. Közben Répáék is pont odaértek, így tudtam nekik szólni, hogy mindent sikerült elintéznem és úgy egyáltalán köszi a segítségért, valamint jó versenyzést! Majd begyalogoltam Imihez.
A versenyből volt még vagy három óra, úgyhogy tüzetesen végignézhettük az Srt Kupa és a túra mezőnyét is. Persze ha ismerős jött, akkor lelkesen csápoltunk és ugráltunk a tiszteletükre, de jól esett, hogy több személyesen nem ismerős versenyző - köztük Asi is - odaintett, amikor látta, hogy az OK-táblával feldíszített autó mellett ácsorgunk. A kanyar pedig tovább szedte az áldozatait. Láthattuk a beesés legkülönbözőbb variációit, de végül nem lett társaságunk, a bokorból mindenkit járóképes állapotban szedtek ki.
Sajnos több ismerőst hiába vártunk: a korábban Feliciával a mi kategóriánkban küzdő Gyuriczkyék Octaviája például nem bírta végig a küzdelmet, de a komplett A/2 kategória is megtizedelődött. Kiestek Antalffyék - generátorprobléma miatt -, Madari Imréék és az általunk kevésbé ismert Feliciás páros is. Tajti Árpád pedig a szemünk láttára nézett be az ominózus bokorba. Futottunk segíteni, de mire odaértünk pár lelkes néző visszapakoltasegítette őket az útra. Így aztán náluk György Tamás és Gálik Kata nyert, Tajtiék pedig beértek a második helyen. A mi kategóriánkat a Répa-Juice kettős magabiztosan nyerte, majd következett Aczél András Vígh Richárddal és a már említett Magyar Bence - Mohácsi László páros.
A kategóriagyőztes Tóth "Répa" Ádám - Juhász "Juice" Péter kettős
A bajnokságban így Répáék húsz pontos előnnyel vezetnek, utánuk Takács András "Kisgyerek" következik, aki viszont Ózdon indult utoljára. Ha Esztergomban nincs rajta a nevezési listán, a Répa-Juice kettős bajnok. Utánuk viszont elég sűrű a mezőny, mivel Bálinték és mi is nulláztunk, Aczél Andrásék pedig másodikak lettek, pár pont választ el bennünket. Gyakorlatilag most kezdődik számunkra a bajnokság... Ezzel a nullás produkcióval kicsit nehezebb dolgunk lesz, de talán még a második hely is elérhető.
Utolsóként az Srt Kupa jött egyet, itt még üdvözöltük a Mitsubishis felvidéki magyar srácokat egy kis karlóbálással meg ugrálással, aztán elindultam gyalogosan a cél felé. Persze szigorúan az út szélén, nehogy még egy gázolásos baleset koronázza meg ezt az egyébként is elmebeteg napot.
Köböl "Frantisek" Ferenc - Valkó "Gyula" Tibor - Mitsubishi Lancer Evo
Mire leért az utolsó autó, már a célnál voltam a Hyundai-al, hogy amint jelt ad a pályazárást intéző polgárőr, már mehessek is be a pályára. Amint ez megtörtént, a Suzukit kötélvégre akasztottuk és elindultunk Vác felé. A vontatás eleinte elég gyötrelmesnek tűnt, de idővel beletanultunk. Imi is folyamatosan feszítette a kötelet, én sem rántottam akkorákat rajta. Mire beértünk Budapestre, már majdnem tudtuk tartani a vasárnap esti forgalom tempóját...
Este tíz körül indultunk el Budapestről Debrecen felé a szerelvénnyel, hogy az éj leple alatt, gyér forgalom mellett hazajusson a Suzuki kötélvégen. Szolnokra elénk jött a testvérünk, Márti a Yarissal, így onnan már ő húzta a versenyautót. Mire ők hazaértek, addigra mi is a feleségemmel és a kutyánkkal.
Nos, így sikerült nettó hét percet versenyezni, ugyanakkor egy durván mozgalmas, helyenként kaotikus hétvégét eltölteni. Következik Esztergom egy hónap múlva, remélhetőleg helyreállított autóval és lelkesedéssel.
