Tegnap elkezdtem túrni az internetet a fotók után, amelyek rólunk készültek. Igazából sokkal könnyebb dolgom volt, mint eger után, itt hamarosan több tucat képet sikerült összegyűjtenem.
Azt hiszem, mindet felrakni elég bonyolult lenne, a blog sajátosságai nem is igazán támogtaják ezt. Sokkal jobb ötletnek tűnik az, ha egy-egy forrásról rakok ide párat a legjobban sikerült képek közül, plusz a galéria elérhetőségét.
Ott már nem lesz nehéz megtalálni bennünket. A galéria rajtszám szerint növekvő sorrendben van, a fekete-sárga színvilággal pedig elég élesen kitűnünk a bélyegméretű kis képek között.
A sort először is régi jó ismerősünkkel, Hajókával kezdeném. Kattintgatott szorgalmasan az első és a harmadik szakaszon, majd a díjkiosztón is.
Tehát az első szakasz:
Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Imi pont kiszúrta Hajókát a pálya mellett - annyira nem kicsi ember ő, meg a kitérős lassító miatt nem is mentünk gyorsan -, így látszik, hogy még oda is köszön neki
Aztán a harmadik:
...és végül a díjkiosztó:
Elég sokszor szereplünk a duen.hu-n is, szintén az első és a harmadik gyorsaságin.
Első:
Második:
...és a parc fermé-be is ott vagyunk - a szemben levő sorban hátulról a harmadik helyen sárgállik a lökhárító:
A harmadik oldal, ahol még szintén rendszeresen felbukkanunk, a rallyheart.hu.
Egyik kedvencem Hubi galériájából:
Talán a fényviszonyok nem voltak ideálisak, de a helyszínválasztás mindenképpen.
Topy kamerája előtt pedig valahogy így mutattunk:
Az előbbiekben említett oldalak folyamatosan frissülnek, illetve egyre többen publikálják a saját galériájukat is. Szóval érdemes önszorgalomból is böngészgetni, de majd én is követem a fejleményeket.