Akkor el is kezdeném a hétvége történetének összefoglalóját.

A verseny számunkra még pénteken elkezdődött azzal, hogy Imi a versenyautóval elindult a helyszínre. Püspökladányból, a felkészítésben is fontos szerepet vállaló srácoktól kölcsönkért egy „kutya” fantázianevű szállítójárművet, amit a versenyautó első kerekei alá kell beügyeskedni, így az utcai Suzukival el tudja vontatni a helyszínre. Azok kedvéért, akik ilyen alkalmatossággal még nem találkoztak: gyakorlatilag egy hegesztett „T” betű, vízszintes szárának két végén egy-egy kerékkel, a függőleges szár végén pedig egy vonófejjel, ami a szabvány vonóhorogra illeszkedik. Tartozik még hozzá két rámpa is, amelyeken fel lehet rá állni a versenyautó elejével.
Erről a módszerről mutatok egy képet is: a srácok itt éppen hazafelé tartottak Egerből, a helyszín pedig vezető szervizesünk, Péter kedvenc fotózó helyszíne Hortobágyon. Ő már párszor elhaladt arrafelé akár Simsonnal vagy biciklivel is, olyankor módszeresen megállt fotózkodni. Ezúttal Suzuki-szerelvénnyel jöttek, hát most is megálltak.

A képen látható öröm nem véletlen, elég kalandos volt az út odáig. A versenyautó első kereke pár bilinccsel és spaniferrel volt a taligához erősítve és ezeket többször is után kellett húzni, ráadásul egyszer még le is ugrott a kocsi és emelővel rakták vissza a helyére valahogyan. Hortobágy már egészen közel volt a célhoz, ott áthaladva már valószínűleg érezték, hogy a viszontagságok lassan véget érnek.

Ezen a hétvégén tehát ismét fontos szerep jutott a kutyának: ezúttal egészen Tatabányáig kellett rajta elvontatni a kocsit. Ez jó sok kilométeres út, háromszáznál is több talán, ráadásul Budapestet is átszeli. Ment is a szervezés előtte gőzerővel! A tatabányai terepszemlém alatt különösen nagy figyelmet fordítottam az oda vezető útra, a budapesti kereszteződéseket részletesen leírtam Iminek, nehogy baj legyen, ne kelljen a szerelvénnyel sokat bolyongani.
Ment is minden flottul egy jó darabig. Hajnalban elindult, szépen végiggurult a 4-es úton, majd egy békés, kevésbé forgalmas délelőtti órán elérte Budapestet. Sikeresen legyűrte az Üllői út és a Könyves Kálmán körút forgalmát, sőt az Egér út környékén zajló útfelújítás kényelmetlenségeit is. Majd áthámozta magát Budaörs körforgalmain, így már tényleg kevés volt hátra. 

Bicske környékén, Tatabányától alig húsz kilométerre viszont váratlan dolog történt: a kutya elvesztette egyik kerekét! A vontatmány így az útra esett és lefékezte az őt húzó Suzukit, az elszabadult kerék pedig némi pattogás után a túloldali árokban pihent meg. Szerencse, hogy senki nem jött éppen szemből.

Sajnos ezt a helyszínen megjavítani esélytelen lett volna, egyszerűen lekopott a menet a kereket tartó csavarról. Így Imi az első sokk után úgy döntött, hogy a kutyát elrejti, a versenyautót leparkolja és az utcaival megy tovább. Szóval a kereket nagyjából visszaeszkábálta a helyére, majd egy másfél méteres árkot is leküzdve – dolgozhatott az adrenalin – beráncigálta a közeli erdőbe és letakarta lombos faágakkal. További szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy éppen egy félreeső raktárépület, egy benzinkút, kamionparkoló és egyéb létesítmények mellett történt a dolog, a versenyautónak egész biztonságos helyet lehetett találni éjszakára. Így aztán az ott is maradt, Imi pedig elindult Tatabányára áttanulmányozni a pályákat.

Végül is az én hétfői szemlémhez képest sok kiegészítő információt nem szerzett, de elég sok érdekes pontot sikerült memorizálnia. Találkozott néhány versenyzővel, akik már párban tanulmányozták a szakaszok vonalvezetését, a navigátorok szorgalmasan jegyzeteltek. És a végére egy jó hír: a második pálya részét képező illegális szemétlerakót péntekre kitakarították.

Gurult hát párat a szakaszokon, aztán visszaindult Budapest felé, hogy szombat reggel már együtt jelenjünk meg az itinert átvenni.

Hamarosan jön a szombati beszámoló, majd a vasárnapi is.