Szombatra is jutott tennivaló bőven, bár a kisebb versenytávnak köszönhetően azért valamivel kevesebb, mint Egerben.
Reggel öt órai ébresztő után indultunk Tatabányára. Első megállónk a tegnapi krónikában említett benzinkút volt, ahol Imi a versenyautót hagyta. Szerencsére a helyszín jól vizsgázott, valóban nem nyúlt hozzá senki. Azért vetettünk egy pillantást a kutyára is, amit szintén a helyén találtuk, egyedül a rejteket biztosító levelek kókadtak le egy kicsikét.
Amikor megérkeztünk a versenyközponthoz, már elég sokan jelen voltak. Hozzánk hasonlóan jó néhány csapat döntött úgy, hogy az egyszerűség kedvéért itt ver tanyát, így a szállodához tartozó két kis parkoló hamar megtelt. Ez főleg azért volt így, mert szinte rajtunk kívül mindenki szervizautóval, trélerrel és komoly személyzettel érkezett. Mi még akkor csak ketten voltunk, a flottát pedig a Suzuki és az én utcai Hyundai-om alkotta. Ennek megfelelően még éppen le tudtunk parkolni mi is.
Átvettük az itinert és elindultunk az első pálya felé. Úgy gondoltam, most akkor menjünk szépen végig az itiner szerinti útvonalon, hogy ne holnap, élesben járjunk arra először. Pontosan emlékszem még, úgy kezdődött, hogy kapunk ki, jobbra, majd divatáruház előtt balra. A "divatáruház" egyébként a Jangce nevet viselte... Tehát a kínai bolt előtt balra, majd tettünk egy terjedelmes kört (csupán azért, mert a parkolóból balra nem fordulhattunk ki), majd 4-5 kilométert a főúton, és el is értünk a gépátvétel helyszínére. Szóval az itiner nem is az első szakasz felé terelgetett bennünket. No, sebaj, alig 20-25 percet veszítettünk ezzel a kis városnézéssel! A sima térkép alapján mégis megkerestük a szakasz rajtját, és nekiveselkedtünk.
Egerrel ellentétben - bocs, hogy mindig Egerre hivatkozom, de másra egyelőre nem nagyon tudok - itt két szakaszt jelöltek ki, amelyek egymás folytatásában voltak úgy, hogy a második végére érve már Tatabányától bő 30 km-re vagyunk. Ezért úgy döntöttünk, ezúttal kicsit máshogy írjuk fel a pályákat. Először az elsőn végigmegyünk, majd ahelyett, hogy a második felé indulnánk, szépen visszagurulunk az első rajtjához és megyünk ott még egyet - egészen addig, amíg el nem érkezik a gépátvétel és az adminisztráció ideje fél 11 környékén. A célból pedig találtam egy rövidebb utata a rajtba, így nem kellett a pályán visszafelé haladnunk. Igaz, a rövidebb út sem volt elsőre zökkenőmentes: összesen egy kereszteződés volt benne, de én így is ki tudtam választani a legszerencsétlenebb irányt, így még megtekintettük a helyi vízmű egyik kis gépházát is.
Ettől eltekintve nem volt gondunk, átszaladtunk a pályán háromszor, már nagyjából megvoltak az alapvető információink, mire elérkezett az átvátelek ideje. Az adminisztratív gyorsan megvolt, megkaptuk a 68-as rajtszámot. Kicsit meglepett viszont mindkettőnket az, hogy az N/1 géposztály mögé soroltak bennünket. Tehát ezek szerint először mennek a széria Suzukik, aztán pedig a komolyabb tuninggal rendelkezők. Elég fura.
A technikai átvátelnél azért volt egy apróság, ami miatt izgulhattunk. Persze nem kell itt illegális teljesítménynövelésre vagy egyéb turpisságokra gondolni! Szemeteszacskónk nem volt. Azt is itt kellett volna bemutatni, de nekünk csak vasárnapra volt szervizcsapatunk, így az elmaradt. Végül a két szigorú tekintetű ellenőr ezt nem tette szóvá.
Az átvátelek után következett a másik pálya bejárása. Ezúttal az itiner megfelelő része alapján mentünk, végig az első szakaszon, ahol úgy értékeltük, egészen jól sikerült a jegyzetünk, majd onnan Környe település érintésével át Oroszlányba, a második szakaszhoz. Ott egy kellemes, dimbes-dombos, jó minőségű utat kellett feldolgoznunk. érdekesség volt, hogy szinte az összes kereszteződésben kiraktak gumiból egy kitérős ügyességi elemet, plusz legalább 5-6 gumilassítót a hosszabb egyenesekbe. Emiatt a tapasztaltabb versenyzők méltatlankodtak is, mi újoncként annyira nem.
Érdekes volt, hogy sokan éppen ugyanazt a napirendet választották, mint mi. Szóval délelőtt a tatabányai pályán volt csúcsforgalom, délután pedig az oroszlányin. Többször is előfordult, hogy hosszú, libasorban közlekedő konvojban találtuk magunkat, így pedig elég nehéz a kanyarok erősségét, az egyenesek hosszát megsaccolni. Szóval párszor ki is álltunk egy-egy percre, hogy inkább majd a tömeg elvonulása után folytassuk. Közben rájötem, hogy milyen hasznos lenne egy-egy itiner a közutakra is! Gondoljatok csak bele! Megy előttünk egy kisbusz, nagyon lassan, mire én bemondom, hogy a sima jobb után 600 méter egyenes következik. Így a sofőr már a kanyarban rátapad a kisbuszra, aztán amint kilát a kanyarból, szinte gondolkodás nélkül mehet is előzni!
A második pályán is végigmentünk négyszer, aztán Pusztavám községben még kinéztünk magunknak egy kutat, ahol majd vasárnap feltölthetjük a kis üvegeinket, majd a központ felé indultunk. Elég hamar oda is értünk. Úgy döntöttünk, hogy a hirtelen jött szabadidőben ( valamivel három óra után járhattunk, délután ötig pedig nem állíthattuk be a versenyautót a parc fermé-be) teszünk még két kört az első gyorsaságin. Ezt kifejezetten jól is tettük! Mindjárt az első gumikból kirakott terelőnél rádöbbentünk, hogy eddig következetesen elnéztük a jelzéseket. Ilyenkor az a szokás, hogy fehér festékkel az aszfaltra fújják a gumik helyét, viszont az aszfalt poros volt, pár vonal eltűnt. Mi azt hittük, csak egy egészen kicsit kell letérni az útirányról, aztán mehetünk is vissza. A valóság pedig egészen más volt: egy teljes derékszögű kanyart jelöltek ki nekünk, ami egy másik, még szűkebb fordulóba torkollik. Nagy szerencse, hogy ezt észrevettük, mert ha a saját elképzelésünk szerint megyünk élesben is, szinte biztos, hogy elütünk pár gumit! Hajóka pedig izgalmas akciófotó-sorozatot készített volna rólunk.
A parc fermé-be való beállás már nem hozott különösebb izgalmakat. Otthagytuk a kocsit,a Hyundai-al Budapest felé vettük az irányt, majd következett az esti sör az idegrendszer kisimítására, végül pedig átírtam az itinerünket kicsit könnyebben olvasható formába.
