A legutóbbi, mérnöki tömörséggel megfogalmazott bejelentkezésemben csak címszavakban foglaltam össze, hogy mi is történt velünk a hétvége folyamán. Időközben felkerültek az ismertebb oldalakra a fotók-videók, bennem is ülepedtek kicsit az élmények, szóval jöjjön az összefoglaló!

1. gyorsasági: Lábatlan-Bajna

    Szombat este a kocsit négy esős gumival raktuk be a parkolóba, akkor úgy tűnt, az lesz az ideális választás - legalábbi a lehetőségeinkhez mérten. Vasárnap reggel pedig az odafelé úton még mindig ezt támasztotta alá a környéken tapasztalható időjárás. Bár éppen nem esett, a közeli utak erdős részein több vízátfolyás is volt, a hőmérséklet pedig kifejezetten hideg. Így aztán nem láttuk értelmét annak, hogy az első szakasz rajtja előtt még kutyafuttában kicseréljük a két első kereket a kopott slickekre. Aztán mire a rajthoz értünk, mégis kisütött a nap, így aztán versenyzésünk a négy héttel korábbi, Tatabánya-környéki stílusban történt. A gumik hamar felmelegedtek, az autó pedig onnantól kezdve instabilan vette a kanyarokat. Leginkább ott volt ez feltűnő, ahol elvileg teljes gázzal lehetett volna menni, mi viszont a kicsit dobálós útfelületen szinte azonnal lassításra, korrigálásra kényszerültünk.

    Bár később, az erdős részen valamennyit javult a helyzet, az időeredmények sem lettek valami fényesek. Szerencsére - és ezért sem erőltettük a gumicserét - a szakasz után azonnal szervizlátogatás következett, így viszonylag kis tétje volt ennek a mellényúlásnak.

    Még a rajt előtt egy nyugtalanító hang borzolta kedélyeinket: a jobb hátsó keréktől valami cicergésféle hallatszott. Ezzel próbáltunk valamit kezdeni még a rajt előtt, a Lábatlan felé vezető út mellett. Végül csak annyira futotta, hogy ráfogtuk a fékbetétek nelletti kopásjelző lemezekre, amelyek hozzáérnek az alufelni egyik küllőjéhez. Nos, a szervizben kiderült, hogy nem állunk messze az igazságtól: a pótsúlyok értek hozzá a féknyereghez, ez volt a hiba. Szerencsére semmi komolyabb.

2-3. gyorsasági: Tardos-Bikolpuszta, Lábatlan-Bajna

    Az előző melléfogást orvosolandó a szervizben azonnal a kerékcserékkel kezdtünk: a két első gumi helyét átvették a slick-ek. Kopottak voltak, megéltek pár telet is, szóval jobb érzésű versenyző már talán kiselejtezte volna őket, de jelenleg ez tűnt a legjobb választásnak. Hátul pedig maradt két esőgumi, azok közül is a kevésbé komoly mintázatú.

    A szervizből kifelé szinte azonnal jelentkezett egy újabb nyugtalanító hang: egy sokkal erőteljesebb kattogás, ami rááadásul csak balra fordított kormánynál jelentkezett. mivel közvetlenül előtte kicsit felhasalt az autó egy buckára, miközben a szerelőponyváról tolattunk le, a legrosszabbra is felkészültünk: Talán a kartervédő lemezt nyomtuk fel és az ér hozzá a kipufogóhoz? Vagy a kormányösszekötőhöz? Netán egyenesen a kerékhez?
Komolyabb vizsgálódásra nem volt lehetőségünk, nagyon szoros időterv alapján értünk el a rajthoz. A versenyzőtársak azért megnyugtattak, hogy ha nem érzi Imi a kormányon, akkor talán annyira nem nagy a hiba. Így aztán elrajtoltunk.

     Attól eltekintve, hogy egy kanyar kimaradt az itinerből, nem volt komolyabb hibánk.
A második egyenes végén megláttuk tesónkat, Mártit és az ő párját lelkesen integetni. Vissza is köszöntünk, mire alig tudtuk bevenni a következő kanyart, de aztán mentünk tovább. Végül is sikerült egy viszonylag óvatos, de azért egészen összeszedett kört mennünk, bár az eredményeken ez még annyira nem látszott. Viszont ami érdekesen alakította a továbbiakat: a célban már esett az eső!

    A következő, immár második lábatlani rajtnál egyenesen felhőszakadás fogadott bennünket. Ráadásul mindez úgy, hogy szinte az egész mezőny slickekre váltott a legutóbbi szervizben. Nekünk - kényszerűségből - hátul a két esőgumi maradt, talán emiatt vészeltük át egész problémamentesen a szakaszt. Összesen egy lassítón mentünk át nyílegyenesen, az árkokat, megpördüléseket szerencsésen elkerültük. Ezzel a lassítóval azonban szinte mindenkinek meggyűlt a baja! Az első, napsütéses körben rengeteg féknyomot húzott a mezőny a bejáratához, így gondosan felgumizta az aszfaltot. Most pedig, vízzel borítva ez jégpályaként viselkedett. Ez egyáltalán nem túlzás, hasonló elven működnek a vezetéstechnikai tréningek csúszós tanpályái is! Szerencsénkre csak két személyautó-gumi alkotta ezt az akadályt, köztük majdnem egy Suzuki szélességű hellyel. Így aztán - bár mindkét kerékkel felkaptunk kicsit a gumikra - sérülés nélkül úsztuk meg a kalandot.

    Ezt a jelenetet viszontláthatjuk az alábbi, mintegy 20 perces videóban is, 18:40 környékén. 

DuEn_RallyMovie_Esztergom_Rally from BZRT Video on Vimeo.

    Az előbbi felvételekből és a beszámolóikból is tudjuk, hogy kategóriatársaink nem jártak ilyen szerencsésen. Nyilasék a Yarissal az utolsó lassítóig nem hibáztak sokat, viszont ott a Yaris orra alá kaptak egy nagy gumit, majd kitolták a célig. Az utolsó párszáz méteres emelkedő azonban már száraz volt, így a kocsi alá akadt kerék annyira lefékezte őket, hogy alig tudtak a célig elvánszorogni.
    Az őket követő Szemánék a Bajóti elágazásban látogatták meg a szemközti árkot, hoztak onnan némi gizgazt az autón, majd később meghúzták az egyik sportbíró pálya szélén parkoló Skodáját. (!) Antallfyéknak szintén meggyűlt a bajuk az árokkal és a lassítóval is, sőt már akkor a technika sem szolgált alattuk rendesen.
    A kupás Suzukival érkező srácok a lassítót egész nagy ívben elkerülték - a szomszédos domboldalon és árokban. Az ezúttal sofőrködő Gergő szentül hitte, hogy elment a fék, ezért már jó előre kirakta a vészvillogót, Levente, a navigátor pedig annyira megzavarodott, hogy kiszállt és kiállt a nézők közé. Akik viszont lelkesen kiráncigálták a Suzukit az árokból. Ekkor még Gergő félreállt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak maga mellé parancsolta Leventét és továbbmentek. Mondanom sem kell, a féküknek nem volt különösebb baja, egyszerűen csak nagyon csúszott az út.

   Róluk külön videó is nyilvánosságra került:

    És az időeredmények? Na, azokat aztán fölösleges lett volna figyelni! Körülbelül úgy nézett ki a mezőnyünk, hogy ketten átértek gond nélkül, a többiek pedig - köztük mi is - vagy lassan, vagy nagy hibaszázalékkal vészelték át a távot és hoztak négy egymáshoz közeli eredményt.

4-5. gyorsasági: Tardos-Bikolpuszta, Lábatlan-Bajna

    Ezek után nem is volt kérdés, hogy visszatérünk az esős gumikhoz. A slickek levételénél észrevettem, hogy az egyik első felni belső oldalába szépen beleesztergáltunk egy körívet, a féknyereg pedig fényesre kopott. Hát innen jött az a félelmetes, kajtoló hang! Ami ezzel meg is szűnt.

    Az eső viszont nem akart megszűnni, bár érdekes módon a tardosi pályának a második felét szabadon hagyta. Futottunk egy hasonló kört, mint korábban, ugyanannyira maradtunk le a többiektől, ugyanott hiányzott az itinerből a kanyar, szóval semmi különleges nem történt velünk.

    Majd közölték, hogy az előző körben látott csúszás-mászást, kecmergést nem akarják megismételtetni a mezőnnyel, így aztán versenyen kívül, etap üzemmódban gurultunk át a Lábatlan-Bajna útvonalon. Egyesek méltatlankodtak emiatt, mások megkönnyebbültek. Az tény, hogy mostanra már fel lehetett készülni az esőre, viszont a pálya tényleg ramaty állapotban volt. Több helyen állt rajta a víz, itt-ott még sarat is mosott rá, máshol a fákról lehulló virágok képeztek egy nyálkás réteget. Valahol meg lehetett érteni, hogy a rendezőség nem erőltette a dolgot.

    A szervizben nem volt különösebb dolgunk, de az itinerbe beírtam a kimaradt kanyart. Így már helyesnek bizonyult.

6. gyorsasági: Tardos-Bikolpuszta

    Az utolsó kör előtt Imi kijelentette, hogy most megyünk egy biztonságit. El is indultunk, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egészen bevállalósan megyünk. Több simának titulált kanyart most tényleg padlógázzal veszünk, egész jó féktávokon érünk oda a lassítókhoz és van egy jó kis ritmusa az egésznek. És ez így ment végig azon a bő hét kilométeren! A legjobban az szemléltette a dolgot, amikor a belül kátyús kanyarhoz érkeztünk. Itt eddig mindig nagy ívben kikerültük az úthibát, most viszont elszántan tartottunk felé, majd megközöltük úgy, hogy a belső két kerék az út legszélén még éppen elfért a viszonylag sima részen.

    A szakasz fele körül már vigyorogtam, éreztem, hogy ez most nagyon jó lett! És az időnk? Hát, nem javultunk az előző körbeni önmagunkhoz képest. Én legalábbis ezt vettem észre azonnal az eredményjelző táblára nézve. Imi viszont lelkendezni kezdett azonnal, mert ő az előző időnket nem tudta, csak azt látta, hogy az eddig beérkezett két kolléga közé ékelődve végeztünk, minimális időkülönbséggel!

    Utólag azt láthattuk, hogy a pálya annyira felázott, hogy mindenki lassult magához képest 15-20 másodpercet, vagy még többet. Ehhez képest mi csak 0,9 másodperccel voltunk lassabbak! Tehát ha úgy tetszik, magunkhoz képest nagyjából 15-20 másodpercet gyorsultunk. És pályafutásunk jelen szakaszában éppen ez a célunk!

    Így aztán a verseny végére megint tanultunk valamit, mint a South Park-ban szokták a gyerekek. Mindenképpen el kell hinni, hogy padlógázon el lehet fordulni néhány kanyarban akkor is, ha nem látunk bele. Biztos, hogy itt kaptunk nagyon sokat eddig. Ezenkívül a lassítók bejáratánál sem mindegy, honnan fékezünk. Ezúttal sikerült ezeket a dolgokat komolyabban venni, ez pedig az eredményen azonnal látszott! Imi meg is jegyezte a végén, hogy "leszünk mi még gyorsak!"
Az utolsó gyorsaságin a lélektani töltetet mindenképpen megkaptuk ehhez.

    A nyári, murvás futamokat jelen állás szerint kihagyjuk és inkább pár rövidebb távú aszfaltos versenyen állunk rajthoz, hogy ezeken a hiányosságokon dolgozzunk. Ha sikerül, azt hiszem, a szezon két utolsó futamán már tényleg helyezésekért harcolhatunk. Ehhez persze elengedhetetlen fontosságú végre egy garnitúra normális gumi, valamint azokkal egy kis ismerkedés.
Mindezekről igyekszem beszámolni a maguk idejében!