Az idei év egyik komoly előrelépésének számít nálunk, hogy igyekszünk minél több versenykilométert dokumentálni. Nos, lassan sikerült megvágnom az egri termést. Talán a minősége nem vetekszik a profi csapatok felvételeivel, de a tanulási folyamat elősegítéséhez így is alkalmasak. A kicsi kamerák egyébként derekasan helytálltak, bár helyenként túl sok volt nekik az információ, vagy az is lehet, hogy egy-egy komolyabb ütés zavarta meg őket, ami a futómű irányából érkezett. Ilyen viszont volt bőven ezeken a pályákon! Sajnos ennek megfelelően itt-ott kicsit szaggatott lett a kép.
Az, hogy nem kifejezetten ralis célra készültek a kütyük, egy ponton nyilvánvaló: a kezelhetőségük és a két miniatűr LED alkotta visszajelzés miatt kicsit bizonytalan, hogy éppen felvétel, készenlét, vagy valamilyen egészen más állapot állt-e elő. Így történt az, hogy kizárólag a szélvédős nézetből sikerült dokumentálnunk, az ülések mögül nem nagyon.
Kezdésnek mindjárt itt a rajtceremónia belső felvétele. Ekkor teszteltük a szélvédős nézetet, az eredmény inkább csak érdekesség:
...mindenesetre láthatjuk magunk előtt a "szlovák" párost, majd Imi nyilatkozata is szépen hallható, sőt távozóban még Tajti Árpád szavai is szépen kivehetőek. Aztán pedig a szűk utcák jönnek Eger belvárosában, a szurkolók hadával...
Egy kis kitérő az említett szlovákokkal kapcsolatban: A Gyuriczky-Pintér páros messze nem határon túli induló volt, de a Skoda Felicia gyárit idéző fényezése, a hátsó oldalablakokban a nevek előtt zászló helyett virító magyar címer, no meg az esti félhomály megtette a hatását. Egy perccel haladtunk utánuk, így körülbelül akkor értünk a parc fermé-be, amikor ők elhagyták az autót. Így az a látvány fogadott, hogy a sportbíró éppen kézzel-lábbal-angolul próbálja elmagyarázni Gyuriczky Zsoltinak, hogy ne hagyjanak semmit a kocsiban: "You have to take out everything from the car!"
Végül tisztázódott a félreértés, de mi még párszor felemlegettük nekik az esetet a hétvége során, viszont az autó design-ja így kapott egy burkolt dícséretet.
A másnapi első gyorsasági:
Itt különösebb kaland nem történt velünk - leszámítva talán a szakasz végére kicsit meglazult kormányt -, de pár tanulsággal ez is szolgálhat: A pálya első, széles és sima részén több kanyarban egyszerűen nem hittük el, hogy sokkal gyorsabbak is lehetünk... Többször is megesik, hogy az autó megszelídítése után egy viszonylag sima kanyarban találtuk magunkat, vagy a lassító előtt elég lett volna később fékezni.
A szakasz második felében pedig talán nagyobb hangsúlyt is fektethettünk volna az útminőség felírására. Körülbelül úgy álltunk a dologhoz, hogy sz@r és kész. Ezzel szemben a kicsit sz@r és a nagyon sz@r között elég komoly különbség van, amit jól példáz az a kanyarvételünk, amikor a viszonylag sima féktáv után a kanyar közepén mintha kirántanák alólunk a talajt, így az utat szegélyező gallyak teszik változatossá a kamera felvételét.
A második szakasz:
... pontosabban annak az Egerbaktáig tartó része. Sajnos itt előjött a műszaki probléma, aztán a felvétel mérete is elérte a maximumát, meg egy idő után már nem is volt valami élvezetes a poroszkálásunk. Szóval miután a szlovákok utolértek és megelőztek bennünket, vége a filmnek.
Pedig a szakasz utolsó része, amikor az autó az újraindítástól megtáltosodik, még érdekes lett volna...
És a harmadik szakasz:
Itt gyorsultunk magunkhoz képest tíz másodpercet, viszont szerepel a videón két menet közbeni áramtalanítás-újraindítás, plusz Tajti Árpádék Ladáját is megelőztük - éppen az előbb említett vicces kanyarban... Ami számomra is csak most derült ki: Egerszólátig, vagyis a szakasz feléig szinte egálban vagyunk saját magunk előző körben nyújtott teljesítményével, vagyis azt a tíz másodpercet szinte kizárólag a dobálós, sodrós részen találtuk. A széles, sima úton szinte csak a lassítókat sikerült gyorsabban abszolválni, de ezt a kis előnyt az újraindítás fel is emésztette.
Ennyi felvételt sikerült összehozni. Most aztán össze lehet őket vetni az ellenfelekkel, de akár egymással is, talán ezek révén is sikerül kicsit előrelépnünk.