Suzuki, Imi, Zoli, rallytúra, satöbbi...

Hogy még mindig a gumi kérdését boncolgassuk: végül is kiderült, hogy a Mixi által ajánlott Yokohamák nagyjából olyan állapotban vannak, mint azok, amelyeket nem nagyon mertünk már használni, de Imi kapta a kocsival. Szóval olyan cuccunk nekünk is van, mint amit Mixi tudott volna biztosítani - nyomban le is szögezem, egyáltalán nincs miért neheztelnünk rá emiatt -, így aztán az üzlet nem köttetett meg. Tehát van nekünk négy kopott Yokohamánk, négy pályagumink, amivel szenvedtünk Tatabánya szakaszain, továbbá ugyanebből négy esőre való mintázattal. (Ez a keverék egyébként állítólag pont esőre való.)

Viszont ma délután a kocsit szakadó esőben állítottuk be a parc fermé-be! Szóval a négy esős került fel rá, jól el is áztunk, mialatt átcseréltük őket. Úgy gondoljuk, hogy az első szakaszt reggel mindenképpen ezzel vészeljük át. Akkor még hűvös, nyirkos lehet az idő még akkor is, ha a zivatar addira elkerül minket. Aztán a szervizben majd megint átgondoljuk a helyzetünket, onnantól már trükközhetünk a kopott illetve a túl puha variációval is.

Egyébként a szombati nap gond nélkül telt, felírtuk a pályákat, lepapíroztunk, jelenleg pedig Imi és a szervizcsapat sátorban pihen a Duna-Ipoly Nemzeti Park környékén, én pedig Budapesten vagyok. Reggel viszem a vasárnapi ellátmányt és támadunk!

De most megyek pihenni!

Közhelyes szófordulattal fogok élni, de most mégis azt kell írnom, hogy az utolsó utáni pillanatban vett érdekes fordulatot a hajszánk a gumik után!

Az előző bejegyzésben hosszasan ecseteltem, hogyan zárultak be az orrunk előtt az ajtók gyors egymásutánban. Aztán kiderült, hogy még van egy utolsó lehetőség: Imi felhívta Ördögh Mixit, akit jól ismerhettek az első osztályú futamokról, hiszen immár több évtizede hódol szeretett sportjának. Mixi pedig többek között arról is híres, hogy a fiatal, feltörekvő tehetségek sorsát különösen nagy gonddal egyengeti. most sikerült nekünk is segítő kezet nyújtania: Kicsit viseltes, kicsit kopott kerékgarnitúrájától szívesen megválik a kedvünkért! ez is Yokohama, a telefonos egyeztetés alapján félig-meddig elhasznált állapotban. Lehet, hogy neki már csak porfogó a garázs sarkában, de nekünk most mindenképpen kincset ér! És kincset ér ez a gesztus is! Szóval ez úton is KÖSZÖNJÜK!

Úgy néz ki, ezt a köszönetnyilvánítást a jövő hét folyamán sikerül személyesen is tolmácsolnom felé, mivel jelenleg Ford-felniken feszülnek a gumik, amelyeket illő lesz hazajuttatni. Mixi egyébként már nincs otthon, jól megérdemelt hétvégi pihenését tölti. De semmi pánik, a garázs kulcsa a szomszédnál, a portéka az ajtó mögött, így járja ez sporttársaknál!

Imi ezekben a percekben érkezik meg Budapestre, aztán egy gyors kör jön Szentendre felé az áruért, majd útban hazafelé keres egy gumist, aztán jöhet eső, szél, vagy verőfényes nyár, mi mindenre felkészültünk! 

...főleg Imi. A tegnapi állapot óta annyi "fejlemény" történt, hogy nem sikerült szárazra való gumit szereznünk. Csak a Balaton-parti lerakat meglátogatása lehetne megoldás, de az meg már sehogy nem fér bele az időbe. Szóval reménykedünk a kedvező feltételekben, ami jelen esetben egy hűvös, kissé nyers aszfalton rendezett verseny lenne.

Arra minden esélyünk megvan, hogy tényleg ilyen idő lesz, esőt, borús égboltot szinte minden fórumon jósolnak. Ha pedig hűvösebb az idő, az már nekünk félig-meddig megoldotta a problémánkat. Végül is Tatabányán is akkor kezdtünk el lassulni, amikor hétágra sütött a nap, addig még versenyben voltunk a kategória kevésbé ütőképes felével.

Ha pedig a dolgok megint így alakulnak, akkor jön egy újabb biztonsági autózás, keressük a saját ritmusunkat, gyűjtjük a versenykilométereket, esetleg játszunk a guminyomásokkal. Ez sem haszontalan dolog, de azért jó lenne kicsit versenyezni is!

Alig telt el pár hét, és már itt is van a következő futam: május 29-30-án, tehát a mostani hétvégén Esztergom környékén küzdünk meg az elemekkel.

A felkészülés tulajdonképpen rendben halad. A legutóbbi bejegyzésből kiderült, hogy a srácok épségben hazaértek, ezt meg is erősítették hozzászólásaikkal, illetve kiegészítették, pontosították velük a beszámolómat. Azóta megnézték az áramtalanító hibáját, találtak is egy átégett szigetelést, a problémás kábelt kicserélték. (De ha valamit nem jól írtam, majd pontosítsátok!)
Egyébként a kocsi nem kapott annyira extra terhelést Tatabányán, árkot nem jártunk vele, durva ugratás sem volt, a kuplung még elég friss benne, szóval reméljük, nem lesz gond, főleg nem a felkészítés hiányosságai miatt.

Bár még van egy elég komoly hiányosságunk: a versenygumikkal eléggé rosszul állunk. Szerettünk volna a Suzuki kupában használatos Yokohamákra váltani, ennek megfelelően fel is vettük a kapcsolatot a kupás versenytársakkal. Aztán időközben kiderült, hogy nekik korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre gumi, viszont mi is vehetünk ebből a típusból - rendelésre és némi felárral. Ebből nem is a felár ütött szíven bennünket, hanem a rendelés. Ugyanis ilyen-olyan egyéb teendőink mellett eddig a pontig ma reggelre sikerült eljutnunk. Tehát vagy még holnapig munkaidőben elruccanunk a Balaton mellé a központi raktárhoz, vagy csak jövő hét elejére lesz meg a gumi. Illetve akár Miskolcon is megvehetjük őket - holnap, még plusz 2-3 ezer forinttal drágábban.

Így most az a stratégiánk, hogy Imi körbetelefonálja a környékbeli - Debrecen körüli - ismerősöket, hogy kérjen kölcsön négy gumit, de legalább kettőt. Ha ez összejön, akkor már lényegesen jobban állunk, még akkor is, ha csak a két első gumink lesz ütőképes, mert hátulra még mindig jó lehet a puha keverékű, vagy a régi, kopott is.

Mindezeket viszont egy tényező felülírhatja: az eső! Eddig is ijesztgetett bennünket a meteorológiai szolgálat, de az előző futamok alkalmával inkább csak változékony idővel kecsegtettek. Most viszont konkrétan egy darab napocska sincs az előrejelzésben még a hétvége környékén sem! Szóval lehet, hogy ez a gumiprobléma hamar megoldódik: a puha keverékű alapvetően inkább esőgumi, ráadásul a négy slick mellett Imi vett az év elején vizes útra való mintázatút is.

Így aztán reménykedünk még pár dologban: abban is, hogy valahonnan sikerül kérni/bérbevenni pár versenygumit, illetve abban, hogy ha nem, akkor lesz egy kis víz a pályán. Érdekes, hogy eddig inkább ódzkodtam az esőtől, nem nagyon hiányzott még egy bizonytalansági faktor akkor, amikor egyébként is csak tanuljuk a műfajt. Viszont ha arra alkalmasabb a felszerelésünk, akkor talán mégis inkább előnyt jelentene, mint hátrányt.

Holnap jön Imi a versenykocsival. (A kutyás megoldást inkább hanyagoljuk, a múltkori tortúra után talán egyszerűbbnek tűnik egy kényelmes, utcai tempóban lábon elgurítani a kocsit a helyszínre.) Aztán szombaton elintézzük az adminisztrációt, feldolgozzuk a pályákat, majd vasárnapra csatlakozik hozzánk a szerviz is.

Sajnos ezúttal nem volt lehetőségünk a helyszínnel közelebbről megismerkedni, szombaton minden új lesz. Akkor látjuk először a pályákat, a versenyirodát, mindent. Azért bízom benne, hogy ez nem okoz majd gondot, elég lesz az a nap a teendőinkre.

Azért ez a kifejezés mennyire komolyan hangzik, nem?

Tulajdonképpen az történt, hogy a Magyar ATV Tempo ralimagazinjában tegnap délután adták le a Tatabánya Rali összefoglalóját. És szerepeltünk benne!
Na jó, nem kell itt azonnal hosszas riportra gondolni az élményeinkről, célitűzéseinkről, körülöttünk baseball-sapkára autogramot kérő gyerekekkel, a háttérben hostesslányokkal.
A műsorban szépen végigvették a kategóriákat és mint az A/2 második helyezettjei, mi is megjelentünk egy kanyar erejéig, illetve szerepeltünk egy mondatban, ami valahogy így hangzott:

Az A/2 kategóriában Nyilas András Toyotával (... itt már a Suzukit mutatták, így ezt a részt nem hallottam a velem együtt tévézők hangzavarától...), de így is tetemes előnnyel nyerte a kategóriát Majorék és Tajtiék előtt.

És hogy teljes legyen a megjelenésünk, szép lassan kanyarodtunk, hogy az összes szponzori matricát el lehessen olvasni! Na jó, ez csak vicc volt. Igyekeztünk a lehetőségeinkhez képest gyorsan menni, de önkritikusan be kell vallanom, hogy azért látszott még, hogy van hova fejlődni, kell még tapasztalatot szereznünk.
Ennek jegyében Imi le is adta a nevezést a jövő hétvégi, Esztergom környékén történő futamra. 

Aki lemaradt a műsorról, annak sincs minden veszve: kedden, 16:25-kor megismétlik az összefoglalót.

Először is az ilyenkor esedékes sűrű bocsánatkérések... Sajnos az elmúlt hét eléggé zavarosra sikeredett, volt benne hazautazás, visszautazás, temetés, sok munka, sok kiegészítő ez-az, így aztán elég nehéz volt ráhangolódni az írásra.

Szóval legutóbb ott fejeztem be, hogy beértünk a célba. Majd jött a díjkiosztó, amiről itt-ott képeket is feltüntettem. Úgy tűnhet, hogy ezzel véget is ért pörgős hétvégénk, jön a jól megérdemelt pihenés, kinek még a legközelebbi munkába állás előtt, kinek pedig a munkahelyen. Ez nem így volt, ugyanis először haza kellett jutnunk - az ország ellenkező végébe. Én még többé-kevésbé szerencsésnek mondhattam magamat a budapesti úticéllal, de a többiekre még pár extra óra utazás várt Debrecenig.

Indulás előtt még egy régebb óta szervezés alatt álló kis autótesztet is nyélbeütöttünk: a kupás Suzukival versenyző Vígh Levente szerette volna megnézni, hogy mennyiben különbözik a GTI az ő magyar nyolcszelepes versenyautójuktól, így került egyet a versenygéppel. Elmondása szerint azért érezhető az a néhány extra lóerő.

A következő lépés számunkra élvezetesebb volt: Leventének ugyanis az utcai járgánya egy Subaru Impreza WRX STi, így mi pedig azt vettük közelebbről szemügyre. Maga a tulaj persze jóval magabiztosabban kezelte, de azért egy-egy rövid kanyarra mi is birtokba vettük a gépet. Igazából az átlag utcai autókhoz képest döbbenetes teljesítményt főleg csak utasként érzékeltem. Fogalmazhatnék úgy, hogy mellbevágott a gyorsulás, de helyesebb, ha azt írom, hogy gyomorszájon. Minden váltás után, amikor az autó újra erőre kapott, valahaol hasi tájékon kaptam egy-egy ütést és gyakorlatilag a zárt kocsiban is lobogott a hajam a tempótól. Aztán persze amikor magam ültem a vezetőülésbe, inkább nem őrjöngtem nagyon. Egy biztonságos, félreeső egyenesben nyilván nem bírtam magammal és nyomtam egy-egy kövérebb gázt, de alapvetően óvatos maradtam. Nem nagyon szerettem volna, hogy a szemerkélő esőben kiszaladjanak alólam a lovak, meg aztán a dolgok igazán élvezetes része abban a sebességtartományban kezdődik, amiért ott helyben agyonlőttek volna, ha egy illetékes szerv látja. De legalábbis a büntetési tételből simán elmehetnék Subaru Imprezát vezetni egy versenypályára, szakoktatóval, időméréssel, mindennel.
Azért azt nyugtázhattam, hogy a motorhang belülről is szép, a futómű közvetlen, a kocsi belseje nagyon igényes, és azért tudna menni!

Amíg ez a kis örömködés tartott, le is szállt az este. Elbúcsúztunk a versenytársaktól és hazafelé vettük az irányt.

Utunk első állomása elég közel várt bennünket. A pénteki nap összefoglalójában említettem, hogy a szállítójármű (későbbiekben kutya) nem bírta ki maradéktalanul az utat, konkrétan elvesztette egyik kerekét. Eddig szépen pihent is a Spar-raktárral szemközti kis facsoportban, de most össze kellett szednünk, hogy hazavigyük.

Péterék hoztak is egy Suzukira applikálható tetőcsomagtartót, hogy majd azon teljesítse a kutya a hazafelé vezető utat. Ez így egy kicsit extrémnek hangzik, de az adott helyzetben nem nagyon volt jobb ötletünk. A kisbuszba sehogy nem fért volna be, a vontatás szinte tökéletesen esélytelen volt az elnyíródott csavarral, így maradt a tetőn való szállítás.

- Pedig ma az Aldiban 900 forintért volt racsnis spanifer!
- Apád le sem tagadhatna! Ez a mondat még szavanként is annyira jellemző! Így egyben pedig egyszerűen nincs mit hozzáfűzni!

A vasárnap ismét reggel 5 órai ébresztővel indult. Legalábbis Iminek és nekem mindenképpen, de a szervizcsapatunk még ennél is éberebb volt: éppen csak eltámolyogtam a kávéfőzőig, már jött is a telefonhívás, hogy lent vannak a ház előtti parkolóban. Alapvetően hat órára beszélték meg Imivel a találkozót, de azért reménykedtem benne, hogy kicsit hamarabb jönnek. Így nagyobb biztonsági ráhagyással indulhatunk tovább Tatabányára.
Szóval ők már jó korán elindultak Markazról, kicsivel öt óra után találkoztunk Budapesten, bepakoltuk az ellátmányt, megkapták a Vanette Cargo szélvédőjére a szervizes matricát és már mehettünk is.

A versenyközponthoz bőven időben érkeztünk, még ráértünk letáborozni a szervizben - a többiek is akkor pakolásztak -, kicsit nézelődni is tudtunk, aztán Imivel begyalogoltunk a parkolóban a versenykocsiért és indulhatott a küzdelem!

Már útban odafelé eléggé aggodalmasan kémleltem az esőfelhőket. Akkor éppen valahol a pályák fölött látszottak, de a rajtidőnkre egészen derült idő alakult ki, úgyhogy nem nagyon foglalkoztunk az esőgumikkal. Maradtak az Egerben megismert slick-szerű, de azért némi mintázattal rendelkező Michelin-ek, amelyeket ott a versenytársak ralizásra szinte alkalmatlannak minősítettek. Mivel az itteni pályák valamivel rövidebbek voltak és kevésbé töredezettek, úgy döntöttünk, jók lesznek ezek ide.

Szombatra is jutott tennivaló bőven, bár a kisebb versenytávnak köszönhetően azért valamivel kevesebb, mint Egerben.

Reggel öt órai ébresztő után indultunk Tatabányára. Első megállónk a tegnapi krónikában említett benzinkút volt, ahol Imi a versenyautót hagyta. Szerencsére a helyszín jól vizsgázott, valóban nem nyúlt hozzá senki. Azért vetettünk egy pillantást a kutyára is, amit szintén a helyén találtuk, egyedül a rejteket biztosító levelek kókadtak le egy kicsikét. 

Amikor megérkeztünk a versenyközponthoz, már elég sokan jelen voltak. Hozzánk hasonlóan jó néhány csapat döntött úgy, hogy az egyszerűség kedvéért itt ver tanyát, így a szállodához tartozó két kis parkoló hamar megtelt. Ez főleg azért volt így, mert szinte rajtunk kívül mindenki szervizautóval, trélerrel és komoly személyzettel érkezett. Mi még akkor csak ketten voltunk, a flottát pedig a Suzuki és az én utcai Hyundai-om alkotta. Ennek megfelelően még éppen le tudtunk parkolni mi is.

Akkor el is kezdeném a hétvége történetének összefoglalóját.

A verseny számunkra még pénteken elkezdődött azzal, hogy Imi a versenyautóval elindult a helyszínre. Püspökladányból, a felkészítésben is fontos szerepet vállaló srácoktól kölcsönkért egy „kutya” fantázianevű szállítójárművet, amit a versenyautó első kerekei alá kell beügyeskedni, így az utcai Suzukival el tudja vontatni a helyszínre. Azok kedvéért, akik ilyen alkalmatossággal még nem találkoztak: gyakorlatilag egy hegesztett „T” betű, vízszintes szárának két végén egy-egy kerékkel, a függőleges szár végén pedig egy vonófejjel, ami a szabvány vonóhorogra illeszkedik. Tartozik még hozzá két rámpa is, amelyeken fel lehet rá állni a versenyautó elejével.
Erről a módszerről mutatok egy képet is: a srácok itt éppen hazafelé tartottak Egerből, a helyszín pedig vezető szervizesünk, Péter kedvenc fotózó helyszíne Hortobágyon. Ő már párszor elhaladt arrafelé akár Simsonnal vagy biciklivel is, olyankor módszeresen megállt fotózkodni. Ezúttal Suzuki-szerelvénnyel jöttek, hát most is megálltak.

A képen látható öröm nem véletlen, elég kalandos volt az út odáig. A versenyautó első kereke pár bilinccsel és spaniferrel volt a taligához erősítve és ezeket többször is után kellett húzni, ráadásul egyszer még le is ugrott a kocsi és emelővel rakták vissza a helyére valahogyan. Hortobágy már egészen közel volt a célhoz, ott áthaladva már valószínűleg érezték, hogy a viszontagságok lassan véget érnek.

Tegnap elkezdtem túrni az internetet a fotók után, amelyek rólunk készültek. Igazából sokkal könnyebb dolgom volt, mint eger után, itt hamarosan több tucat képet sikerült összegyűjtenem.

Azt hiszem, mindet felrakni elég bonyolult lenne, a blog sajátosságai nem is igazán támogtaják ezt. Sokkal jobb ötletnek tűnik az, ha egy-egy forrásról rakok ide párat a legjobban sikerült képek közül, plusz a galéria elérhetőségét.
Ott már nem lesz nehéz megtalálni bennünket. A galéria rajtszám szerint növekvő sorrendben van, a fekete-sárga színvilággal pedig elég élesen kitűnünk a bélyegméretű kis képek között.

A sort először is régi jó ismerősünkkel, Hajókával kezdeném. Kattintgatott szorgalmasan az első és a harmadik szakaszon, majd a díjkiosztón is.

Tehát az első szakasz:

Érdekességképpen jegyzem meg, hogy Imi pont kiszúrta Hajókát a pálya mellett - annyira nem kicsi ember ő, meg a kitérős lassító miatt nem is mentünk gyorsan -, így látszik, hogy még oda is köszön neki