Suzuki, Imi, Zoli, rallytúra, satöbbi...

A kamera természetesen forgott - már ha beszélhetünk forgásról egy memóriakártyára rögzítő, zoom és bármiféle mozgó alkatrész nélküli kameráról...

Itt-ott kicsit sok volt neki az információ, a sok zöldből hirtelen kibukkanó színes ház határozottan megakasztotta a felvételt, de alapvetően élvezhetőre és elemezhetőre sikerültek a felvételek:

Ózd-Sáta, első kör 

Óvatos kezdés. Szoktuk a pályát, visszarázódtunk. Az eredmény: 4'53"8

Ózd-Sáta, második kör  

Ugyanott, de már kicsit bevállalósabban. Az eredmény: 4'45"0

Ózd-Sáta, harmadik kör 

Pár másodpercet ismét sikerült lefaragnunk, de a szerpentinen felfelé mind odaveszett... Eredményünk: 4'46"2

Királdi körgyorsasági - a napi utolsó szakasz

Biztonsági autózás, kicsit megfáradtan, csak a célra koncentrálva, ennek megfelelő eredménnyel: 9'20"1.

Nos, legfőbb ideje, hogy a videókkal-képekkel illusztrált élménybeszámolót összeállítsam.

 Az egri futamhoz képest lényegesen rövidebb idő után adom a fejem írásra, ami egyáltalán nem véletlen. Eger után eléggé lehangolt állapotban voltam, ott a rali szinte kizárólag a kevésbé kívánatos arcát mutatta. Volt katasztrofális minőségű útszakasz, műszaki probléma, elhagyott rendszámtábla, estefelé végleg lerobbanó versenyautó, ha pedig esetleg mindezek ellenére tudtunk volna egy normálisat futni, akkor még véletlenül sem sikerült a feladatra koncentrálni és jellemzően alapos verést kaptunk.

Az ózdi futam teljesen másként alakult: vívtunk az elején a kategóriatársakkal, majd fokozatosan javultunk, a végén pedig vigyáztunk az addig megszerzett pozíciónkra. Az autó szinte tökéletesen működött - ami ebben a sportágban már-már a várakozásokon felülinek számít, kupát is kaptunk, megtapsoltak, lefényképeztek. Szóval a reálisan elvárható célokat sikerült teljesítenünk - de menjünk szép sorjában!

Szombat - pályabejárással, adminisztrációval, prológgal

Az első két feladatnál nem ért bennünket különösebb meglepetés. Az adminisztratív részen hamar túlestünk, a pályák pedig tavalyról voltak ismerősek. Ennek megfelelően a legutóbbi itiner fénymásolatát vittük és csak a változásokat - a kanyarokba ezúttal kihelyezett vagy éppen ki nem helyezett gumikat, a kátyúkat, esetleg a legutóbbi tapasztalatok alapján padlógázosnak ítélt szakaszokat - írtuk be. A rend kedvéért azért a kötelező mellett mentünk még párat a pályákon, amit a kis távolságok miatt elég könnyű volt kivitelezni.

Útközben lehetőségünk nyílt Ózdot szociológiai szempontból is megvizsgálnunk. Már reggel feltűnt, hogy az útvonalleírásban ilyen megjegyzések vannak helyenként: „Lassan! Vigyázz a gyerekekre és kutyákra!” illetve „Jobbra kanyarodni veszélyes!” Nos ezek a politikailag korrekt megfogalmazások pont azt jelentették, amire számítottunk. A gyerekek és kutyák kerítés és vakolat nélküli, de tányéros TV-vel gazdagon felszerelt házakban laktak, jobbra kanyarodni pedig nem kőomlás, beszakadt úttest vagy egyéb természeti katasztrófa miatt volt veszélyes, hanem azért, mert rövid úton a Hétes-telepen találtuk volna magunkat. oda pedig sötétedés után még Vujity Tvrtko sem merne bemenni. Mi pedig a hangos autónkkal, egyen-overallunkban bizonyosan félelmet keltenénk a kirekesztett, rettegő lakosság körében...

Érdekesség volt még a városban itt-ott, falakon, villanyoszlopokon febukkanó rendőrségi vészhívó – olyat sem láttam még másfelé.

Nem is baj, hogy hamar letudtuk a szombati kötelező köröket, ugyanis délután komoly feladat várt ránk: a prológ! A hagyományos, salakpályás élmányautózás idén sem hiányzott a repertoárból. Mivel a mi kategóriánk a mezőny majdnem legutolsó résztvevője, a fordított rajtoltatás miatt elég hamar sor került ránk. Ez logikus is, sokkal élvezetesebb a nézők számára, ha a kisebb autók vezetik fel a bulit, aztán egyre ütőképesebb technikák tesznek a látványra még egy-egy lapáttal. Mindez a gyakorlatban kicsit másképp festett: a nevezett versenyzők előtt mentek az előfutók és a licences, profi vendég-résztvevők. Így aztán kicsi, megbízható, keveset fogyasztó Suzukinkkal drifter BMW, Toyota Corolla WRC, Kawasaki Ninja hajtáslánccal megbolondított Smart, a hagyományosan eszement ifjabb és idősebb Jozef Béres és egyéb csemegék után kellett fenntartanunk a nézők érdeklődését... Mindenesetre gurultunk egy kellemeset, Imi élvezte, én is, egy azóta előkerült videó szerint nem is volt olyan lassú, egyszóval hoztuk a kötelezőt. Ha másért nem, a megjelenés miatt mindenképpen hasznos volt a prológ: készült rólunk pár szép kép.

Ezek után beálltunk a parc fermé-be, megnéztük a többieket, majd jöhetett a jól megérdemelt pihenés a szálláson. Pár lakó még kukorékolt egy darabig a folyosón, de alapjában véve kipihenten kezdhettük a vasárnapi napot.

Vasárnap – a verseny

Reggel a teljes kategória jelentkezett az autójáért. Mindez azért is említésre méltó, mert a Szemánék tavalyi Suzukijával induló Aczél András a prológot kihagyta, viszont szombat este tízig csak sikerült összerakniuk az autót, így méltányossági alapon elindultak. A mezőnyben rajtuk és rajtunk kívül még ott volt a két kupás Suzukis páros, Simon Bálinték és a Tóth-Buzder Gergely – Vigh Levente kettős, ezúttal Gergő vezetésével, továbbá az egri első és második helyezett: Takács András – Kovács Zoltán „Kisgyerekék”, valamint Tóth Ádám – Juhász Péter, alias Répa és Juice, mindkét páros kocka Swift GTI-vel.

Mivel a szervizt mi magunk oldottuk meg a Hyundai-al, kora reggel be kellett állni vele a szervizterületre. Ez bő másfél kilométer sétát jelentett vissza a szállásra. Szerencsére alig kezdtünk visszaballagni, valaki ránk dudált és felajánlotta, hogy elvisz. Nagy meglepetésünkre az Egerben megismert Köböl-Gyula kettős, a határon túli nevezők voltak. Ízes palóc dialektusban elmesélték, hogyan ért véget számukra az előző verseny (a motor „nem gyúlt be”, a Mitsubishit tologatni kellett, a szervo nélkül ide-oda rángatott kormány pedig egyszerűen letört). Aztán sok jó szerencsét kívántunk egymásnak és azt, hogy a célban is találkozzunk.

Első kör

 A reggeli gumicserével nem sokat bajlódtunk, az éjszakai eső nyomai felszáradni látszottak, szóval a lágyabb, de univerzális Yokohamák maradtak. Kigurultunk az Ózd tábláig az első szakasz rajtjához, ott vártunk negyed órát egy kisebb csúcsás miatt, majd kezdetét is vette a küzdelem! Először indult a két kocka GTI, majd a Szemán-féle, aztán mi, végül a kupás srácok.
Egész gördülékenyen kezdtünk. A kupásoktól egy-egy másodpercekre voltunk, az élmezőnytől valamivel azért többre, de volt tartalék bőven. A teligázas részekben azért maradt pár másodperc, a váratlan buktatókat is megtiszteltük, egyszóval még mindig a szokásos módon indítottuk a napot, élesben lepróbálva a felírtakat. Ami viszont még fontosabb: az autó teljesen rendben volt! Ez nagyon kellett már a lelkünknek, egyszerűen szükség volt rá, hogy a bizalom visszatérjen.

A királdi körön talán az okozott némi könnyebbséget, hogy itt a lepróbálás csak a szakasz feléig tartott, aztán pedig visszakanyarodtunk az ismert nyomvonalra. Itt már sikerült a kupás srácokat magabiztosan verni és talán valamivel közelebb maradni a többiekhez is. Az időeredményünk 8’51”2 lett, a tavalyi 8’43-as legjobbunktól azért kicsit elmaradt. A rajt után egyébként a nyakunkba kaptuk Antalffy Gyuriékat, akik már a szakasz végét teljesítették. Annyi egérutunk volt, hogy ne tartsuk fel őket, de Imi szerint elég nyomasztó volt a tükörben azt figyelni, milyen hamar érkeznek meg a nyakunkra. Száz szónak is egy a vége: tényleg brutálisan gyorsak voltak.

Második kör

A szervizben kicsit kellett egyengetni a bal oldali első sárvédőn, mert egy lassító gumija kicsit közel jött – a segítségért köszönet a mellettünk letáborozó Budatech csapatának -, de alapvetően inkább csak nézelődtünk. Kiderült, hogy Aczél Andrásék a Suzukit felavatták a hírhedt, szűkülő-eldobó, kívül árkos halálkanyarban: kettőt is bukfenceztek, ráadásul olyan lendülettel hogy a tető le sem ért. Szerencsére az ijedtségen kívül nem lett bajuk.

A második Ózd-Sáta meccsen már érzésre, belülről is gyorsabbnak tűntünk. Itt már a lobogós részek gyorsabbra sikerültek, a célban pedig – talán az elvárásokon kicsit felülteljesítve – kilenc másodperces javulást regisztrálhattunk. A többiek az előző idejükhöz közel mentek, szóval sikerült a harmadik helyünket stabilizálni.

A királdi körgyorsra menet aztán megfogyatkozott a mezőny: Tóth-Buzder Gergőék kiálltak. Suzukijuk jobb futóműve felől elég ijesztő hangok jöttek, így hát nem mentek tovább. Mivel a másik üldözőnk kicsit komolyabb lemaradásban volt, a következő szakaszt valamivel óvatosabbra vettük. A kijárt padkákat Imi óvatosabban támadta meg, a murvásabb részeken sem kockáztatott. Egy kisebb problémát tudnék talán említeni: A két első gumi a lágyabb típusú volt és elég meleg lett, mire sorra kerültünk, így helyenként lehetett érezni, hogy nyúlik a kocsi a kanyarokban és ott is fütyül a gumi, ahol talán nem illene adott tempónál.

A 8’58-as időnk gyengébb is lett, mint a korábbi, de véleményem szerint itt 10 másodpercet elsikkasztottak a versenybírók. A torlódás elkerülése miatt nem egész percre rajtoltunk, hanem tíz másodperccel később, aztán a jóváírás elmaradt. Mivel semmiféle jelentősége nem volt ennek, nem reklamáltunk. A lényeg: az időnk valójában 8’48 volt, tehát hasonló az előzőhöz.

Harmadik kör

A harmadik körre már Simon Bálinték sem jöttek ki – a szervizig még eljutottak, de ott már forrt a vizük, így nem kockáztattak. Szóval maradtunk hárman a kategóriában, ráadásul a Trabantok kiesésével mi abszolút utoljára rajtoltunk. Innen már csak óvatosan célba kellett érnünk! Azért az Ózd-Sátát igyekezett Imi kicsit meghúzni. Nem sikerült javítanunk, de ebben szerepet játszott az is, hogy az autó a szűk visszafordítókban kicsit elhagyta magát. Hogy a benzin volt kevés, vagy valami szétrázódott, esetleg teljesen más volt az oka, ezt nem tudjuk. A stopper végül az előzőhöz képest egy másodperccel rosszabb időt mutatott, de a videó szerint a szerpentinen a gyengélkedés négy másodpercbe került.

Királdon már tényleg csak a cél lebegett a szemünk előtt. Utolsóként rajtoltunk, a nézők is szedelőzködtek már – hosszú, mozgalmas napban lehetett részük. Mentünk-mentünk, a kilométerek fogytak, a hajtűkben kicsit megint el-elgyengült az autó, de végül sikeresen beértünk a szakasz céljába – egy kifejezetten lassú idővel. 9’20”1 alatt értünk át, ami még a tavalyi gyengébbik időnknél is rosszabb. De a lényeg: bent voltunk a célban, ráadásul a kategória harmadik helyén! Végül a Répa – Juice páros győzött, Kisgyerekék pedig a másodikak lettek. 

Az A/2-ben – eddigi próbálkozásaink színhelyén – ezúttal Antalffy Gyuriékra mosolygott a szerencse! A számtalan kiesés után végre be tudták hozni az autót a célba – ráadásul mindjárt az első helyen! Már reggel mondtam nekik, hogy eddig mindig akkor estek ki, amikor mögöttük rajtoltunk, szóval most nem lesz probléma. Így is lett – bár a szintén nagyon precíz és ultragyors Tóth Kálmi igencsak megnehezíthette volna a dolgukat, ha az utolsó szakaszon nem esik ki motorhiba miatt. Mivel Egerben ugyanezt játszották ellentétes szereposztásban - Gyuri esett ki az élről így Kálmi nyert -, egy-egy az állás közöttük. A nevető harmadik Nyilas András pedig vezeti a bajnokságot...

A célban aztán pár információt még begyűjtöttünk: a szlovák srácok is beértek, de nem nagyon bírtak a komoly tuninggal induló magyar Mitsubishikkel – ezt pár ízes kifejezéssel adták elő -, Tóth Kálmi a pálya széléről nézve iszonyat precíz volt, Kisgyerek pedig nem éppen az ép ész szinonimája, ahogy élményautózik a Suzukival.

Összességében azt kell mondanom, ezúttal mindent megkaptunk a hétvégén, ami miatt érdemes ralizni. Volt vívás, kis taktikázás, az idő kellemes volt, az autó megbízható, szóval élvezetes versenyen vagyunk túl. Az eredmény, a díjkiosztó pedig már csak hab a tortán! Ózd továbbra is a kedvenceink között marad!

 Elég sűrű hétre számítok, így kissé bizonytalan a részletes, képekkel tarkított összefoglaló megjelenésének időpontja. Egy gyors helyzetjelentés viszont mindenképpen belefér.

Le is lövöm a poént: Összességében sikeres versenyt tudhatunk magunk mögött, Ózdon a kategória harmadik helyére voltunk elegek és ehhez egy-két apróságtól eltekintve az autó is partner volt. A tavalyról már ismerős pályákon sikerült egész tisztességes időket autóznunk, és folyamatosan javulnunk - kivéve az utolsó szakaszt, ahol már szinte kizárólag a célba érésre koncentrálva futottunk egy durván spórolósat.

A részletes krónikával, szociológiai kitekintővel, képekkel, videókkal is jelentkezem hamarosan.

Ha az egri futamra csupa baljós előjellel érkeztünk és az egész hétvégés kálváriánk erre vezethető vissza, akkor ózdra nem is várhatunk egyebet, mint örömteli autózást, verőfényes napsütést és csupa-csupa sikerélményt...

Persze nem ilyen egyszerű a dolog, de az tény, hogy tavaly Ózdon futottuk a legjobb versenyünket. Ez még annak ellenére is így van, hogy mindössze a kategóriánk hatodik helyéért járó három pontot sikerült megkaparintanunk. Cserébe viszont sikerült magunkhoz képest sokat fejlődni, egész nap összeszedetten menni és eltölteni egy kellemes hétvégét.

Nézzük hát, hogy mi is vár ránk a május 14-15-i hétvégén!

A verseny:
Az Ózd Rally a ralitúra bajnokság egyik állandó résztvevője, egyike annak a pár futamnak, amelyek leghosszabb ideje színesítik a versenynaptárat. És jelen esetben a színesítik nem csak egy közhelyszerű jelző (és nem is a helyi lakosság összetételére próbáltam szellemesen utalni): a környék pályái igencsak népszerűek, egy viszonylag kis területen változatosan kialakíthatóak. Legtöbbször az OB is ellátogat errefelé a Miskolc Rally keretein belül, bár ami nekünk a versenytáv, az nekik inkább csak egy hosszabb szakasz szokott lenni.
Idén szinte pontosan a tavalyi útvonal vár ránk: a királdi körgyorsasági és az Ózd-Sáta szakasz. Pár apró különbség azért lesz: a sátai gyorsasági elejéből tavalyhoz képest levágtak pár kilométert, így kimarad belőle az Ózd határában lévő visszafordítós elágazás. Ezt inkább a BMW-vel vagy Ladával csapató kollégák fájlalhatják, a mi kis lendületből, íven vezetendő Suzukink inkább a pálya többi részén érzi jól magát. A kis módosításnak köszönhetően a város felől könnyebben elérhetőek a szakaszok, így aztán a reggeli és délutáni hosszú etapot idén nem kell megtennünk. Egyébként szép tájakat kellett végigjárnunk, de a verseny hevében inkább a minimális üresjáratnak fogunk örülni.

A körgyorsaságis lebonyolítást tavalyról már ismerjük: nagyjából négy perc egy kör, két kört kell mennünk, így durván 30 másodpercenként követik majd egymást az autók. Tavaly szerencsénk volt: az addigi szorgalmas pontgyűjtögetésünk miatt elég előkelő rajtszámot kaptunk. Ennek megfelelően pont belerajtoltattak bennünket a kategóriaváltásba, így sem előttünk, sem mögöttünk nem járt senki, akivel konfrontálódhattunk volna. Jelenleg viszont egyetlen pontunk sincs, így várhatóan eléggé hátrasorolnak bennünket. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy a top Suzukik közé kerülünk, akik alanyi jogon lényegesen gyorsabbak nálunk.
Erre a problémára talán az lenne a megoldás, ha az N/1 kategóriában indulnánk. Igazából a technikai felkészültségünk alapján ott lenne a helyünk, csak valahogy belecsöppentünk az A/2-be, aztán ott ragadtunk. Ez a döntés egyébként Imié és van még pár napja arra, hogy meghozza.

A felkészülés:
Talán a legfontosabb: pár kisebb - de a zavartalan működést gátló - hibát Imiék kijavítottak az autón. Beállították a gyújtást, az elmászott alapjáratot, valamint cserélték a szigeteléseket az áramtalanító körül, mivel eddig rejtélyes körülmények között elveszett pár volt arrafelé.
Mivel a versenyközpont és a szerviz aránylag közel lesz egymáshoz, ismét a szendrői versenytaktikát vesszük elő: a Hyundai lesz a szervizautó is, aztán a reggeli rajt előtt szépen beálluk a szervizbe, majd visszaballagunk a versenyautóért. Tegnap sikerült szállást is intéznem, így valószínűleg nem ezen a kis reggeli sétán fog múlni a fittségünk. Eredetileg egyébként miskolci, rokoni alapon kapott szállásban gondolkoztunk, de nagyjából a benzinköltség értékében adnak egy szobát két személynek - és szerdától ismét drágább lesz a benzin... Szóval inkább az ózdi kollégium kényelme mellett döntöttünk.

A pályabejárárás szerencsére nem lesz nagyon szoros: elég kevés kilométert és elég közeli utakon kell letréningeznünk. Ami pedig óriási segítség:tavaly már versenyeztünk ugyanott, ugyanabban az irányban! Ezt a kis előnyt különösen azért várom fokozott érdeklődéssel, mert eddigi bő éves pályafutásunk során minden szakasz új volt, mindig totál üres lapokat kezdtünk a spirálfüzetben, aztán pedig csak a versenyen derült ki, hogy sikerült-e jól felmérni a körülményeket. Sokat segít még, hogy temérdek belsőkamerás videó született tavaly, így egészen pontos képet kaphatunk arról, hogy a többiek hogyan oldották meg a feladatot.
A tavalyi itiner egyébként elég jól sikerült, ezért már le is fénymásoltam, hogy annak alapján készíthessük el az ideit.

A logisztikai rész még alakul, eddig úgy néz ki, hogy Imi szombat reggel, lábon hozza az autót. Ha addig sikerül egy-két lelkes segítőt beszerveznie, akkor elvontatják valamiféle arra alkalmas járgánnyal, ugyanis időközben sporttársi üzletet kötött Dávid Ádámmal és megvette a kutyát, amivel tavaly év elején szállította a Suzukit. Én pedig Miskolcról támadok, újdonsült apósomtól és anyósomtól, esetleg vasárnapra a helyszínre invitálom a sógorom kis családját is, hogy megint legyen pár emberke a pálya mellett, aki kifejezetten nekünk szurkol!

Természetesen elég sok tényező húzhatja keresztül a számításainkat, de a dolgok jelen állása szerint mi ott leszünk Ózdon. Gyertek Ti is minél többen!

Az idei év egyik komoly előrelépésének számít nálunk, hogy igyekszünk minél több versenykilométert dokumentálni. Nos, lassan sikerült megvágnom az egri termést. Talán a minősége nem vetekszik a profi csapatok felvételeivel, de a tanulási folyamat elősegítéséhez így is alkalmasak. A kicsi kamerák egyébként derekasan helytálltak, bár helyenként túl sok volt nekik az információ, vagy az is lehet, hogy egy-egy komolyabb ütés zavarta meg őket, ami a futómű irányából érkezett. Ilyen viszont volt bőven ezeken a pályákon! Sajnos ennek megfelelően itt-ott kicsit szaggatott lett a kép.
Az, hogy nem kifejezetten ralis célra készültek a kütyük, egy ponton nyilvánvaló: a kezelhetőségük és a két miniatűr LED alkotta visszajelzés miatt kicsit bizonytalan, hogy éppen felvétel, készenlét, vagy valamilyen egészen más állapot állt-e elő. Így történt az, hogy kizárólag a szélvédős nézetből sikerült dokumentálnunk, az ülések mögül nem nagyon.

Kezdésnek mindjárt itt a rajtceremónia belső felvétele. Ekkor teszteltük a szélvédős nézetet, az eredmény inkább csak érdekesség: 

...mindenesetre láthatjuk magunk előtt a "szlovák" párost, majd Imi nyilatkozata is szépen hallható, sőt távozóban még Tajti Árpád szavai is szépen kivehetőek. Aztán pedig a szűk utcák jönnek Eger belvárosában, a szurkolók hadával...

 Egy kis kitérő az említett szlovákokkal kapcsolatban: A Gyuriczky-Pintér páros messze nem határon túli induló volt, de a Skoda Felicia gyárit idéző fényezése, a hátsó oldalablakokban a nevek előtt zászló helyett virító magyar címer, no meg az esti félhomály megtette a hatását. Egy perccel haladtunk utánuk, így körülbelül akkor értünk a parc fermé-be, amikor ők elhagyták az autót. Így az a látvány fogadott, hogy a sportbíró éppen kézzel-lábbal-angolul próbálja elmagyarázni Gyuriczky Zsoltinak, hogy ne hagyjanak semmit a kocsiban: "You have to take out everything from the car!"
Végül tisztázódott a félreértés, de mi még párszor felemlegettük nekik az esetet a hétvége során, viszont az autó design-ja így kapott egy burkolt dícséretet.

A másnapi első gyorsasági:

Itt különösebb kaland nem történt velünk - leszámítva talán a szakasz végére kicsit meglazult kormányt -, de pár tanulsággal ez is szolgálhat: A pálya első, széles és sima részén több kanyarban egyszerűen nem hittük el, hogy sokkal gyorsabbak is lehetünk... Többször is megesik, hogy az autó megszelídítése után egy viszonylag sima kanyarban találtuk magunkat, vagy a lassító előtt elég lett volna később fékezni.
A szakasz második felében pedig talán nagyobb hangsúlyt is fektethettünk volna az útminőség felírására. Körülbelül úgy álltunk a dologhoz, hogy sz@r és kész. Ezzel szemben a kicsit sz@r és a nagyon sz@r között elég komoly különbség van, amit jól példáz az a kanyarvételünk, amikor a viszonylag sima féktáv után a kanyar közepén mintha kirántanák alólunk a talajt, így az utat szegélyező gallyak teszik változatossá a kamera felvételét.

A második szakasz:

... pontosabban annak az Egerbaktáig tartó része. Sajnos itt előjött a műszaki probléma, aztán a felvétel mérete is elérte a maximumát, meg egy idő után már nem is volt valami élvezetes a poroszkálásunk. Szóval miután a szlovákok utolértek és megelőztek bennünket, vége a filmnek.
Pedig a szakasz utolsó része, amikor az autó az újraindítástól megtáltosodik, még érdekes lett volna...

És a harmadik szakasz: 

Itt gyorsultunk magunkhoz képest tíz másodpercet, viszont szerepel a videón két menet közbeni áramtalanítás-újraindítás, plusz Tajti Árpádék Ladáját is megelőztük - éppen az előbb említett vicces kanyarban... Ami számomra is csak most derült ki: Egerszólátig, vagyis a szakasz feléig szinte egálban vagyunk saját magunk előző körben nyújtott teljesítményével, vagyis azt a tíz másodpercet szinte kizárólag a dobálós, sodrós részen találtuk. A széles, sima úton szinte csak a lassítókat sikerült gyorsabban abszolválni, de ezt a kis előnyt az újraindítás fel is emésztette.

Ennyi felvételt sikerült összehozni. Most aztán össze lehet őket vetni az ellenfelekkel, de akár egymással is, talán ezek révén is sikerül kicsit előrelépnünk.

Egy hétnél is több telt el az Eger Rally óta, legfőbb ideje megírnom az élménybeszámolót. Kellett is ez a kis hatásszünet a z esemény és a post között! Privát tennivalóim is eléggé megsűrűsödtek, de leginkább az élmények leülepedéséhez kellett néhány nap. Mert élmény aztán volt bőven!

Péntek-szombat, az előkészületek

Pénteken dél körül lélekben már valahol Eger körül jártam, amikor Imi hívott, hogy tudassa: a versenyautó nem tűnik éppen versenyképesnek. Nem hajlandó 1800-as fordulat fölé menni, Józsi pedig valamiféle komputerhibára gyanakszik, amit otthon nem képes elhárítani. Szóval Imi szűk hatvanas tempóval bedöcögött Debrecenbe, hogy még sebtében találjon valamilyen megoldást a problémára. A gyorssegélyt végül a Bosch Szervizben kapta meg. Kiderült, hogy a gáz jeladója adta meg magát, szerencsére sikerült szerezni egy cseredarabot egy használaton kívüli Suzuki GTI-ből, így ismét úgy tűnt, van esélyünk másnap elrajtolni.

Nagyjából egyszerre indultunk Egerbe Imi a versenyautóval Konyárról, én a Hyundai-jal Budapestről. Gyorsan tettünk is egy kört a két pálya felé. Félő volt ugyanis, hogy másnap olyan tumultus lesz, ami miatt nem tudjuk rendesen feldolgozni a szakaszokat, tehát érdemesnek tűnt már péntek este írnunk egy félkész itinert. Miután ránk sötétedett, visszatértünk Egerbe, hogy az első osztály rajtceremóniája környékén találkozzunk az éppen arra járó ismerősökkel.

Szombaton a szokásos forgatókönyv várt ránk: pályabejárás, adminisztratív és technikai átvétel, valamint ünnepélyes rajtceremónia. Sejtésünk beigazolódott: a pályabejárás tényleg elég kaotikus lett. Az időkorlátos Sirok-Bátor szakasz több pontján gyülekeztek már a nézők, hogy a délutáni futamra helyet találjanak maguknak, Tarnaszentmária felé pedig a túra legtöbb nevezője délután ment tréningezni, így a kritikán aluli minőségű útszakaszon sokat kellett vonatoznunk - a helyiek nagy meglepetésére. Mivel az összes párhuzamos útvonal megszűnt aznapra, a rali iránt nem túl fogékony környékbeliek is erre a szakaszra kényszerültek. Szerencsére nem lett ebből komoly probléma, de pár pályabejáró autó fényezése megsínylette a sűrű bozót mellett centizést.

A szombati jövés-menés során azért lehetett érezni a versenyautóban is némi bizonytalanságot, de gázadásra szépen magára talált. Talán az előző napi közjáték okozott egy kis nyugtalanságot bennünk, talán a kihagyott fél év után volt szokatlan ez a viselkedés, mindenesetre árgus szemmel és füllel figyeltük az autó minden mozzanatát.

A nap folyamán kiderült, hogy ki és milyen újdonságokkal készült az idei évre. Az autópark nem változott sokban: talán Antalffy Gyuriék új arculata, a tavalyi N-es élmenők, Madari Imre és Tóth Kálmán A/2 csoportbeli felbukkanása és a számunkra eddig ismeretlen Czakó József és György Tamás nevezése számított érdekességnek, rajtuk kívül a tavalyi mezőny szinte hiánytalanul képviselte magát, jellemzően a tavalyi technikával.
Szemánék viszont nagyot léptek előre: a tél folyamán eladták a tavaly betegeskedő, de a kategória ezüstjére mégis jó Suzukit és egy NK3 kupában értékelt Peugeot 306-tal álltak rajthoz.

Álljon itt egy tabló a kategóriánkról! 

A szombati nap fénypontját kétségkívül a rajtceremónia jelentette: csökkenő rajtszámmal vettünk részt, tehát mi aránylag hamar sorra kerültünk. Imi nyilatkozott, én inkább csak integettem, majd a nézők között végiggurultunk az Eger belvárosában kijelölt útvonalon. itt már forgott a tél folyamán újított kameránk, amint meglesznek a felvételek, azt is közzéteszem. 

Vasárnap - a verseny

Öt gyorsasági várt ránk, délelőtt a két pálya egyszer-egyszer, majd egy igen hosszú, három órás szerviz, aztán egyhuzamban Egerszalók-Sirok-Egerszalók sorrendben még három szakasz.

Először is köszönetet szeretnék mondani a Barna Rally Team-nek, amiért ismét segítségünkre volt a szervizelésben! Szombaton gondjaikra bíztuk a felszerelésünket, így vasárnap, a szervizben minden kéznél volt. Igazából nem volt szükségünk különösebb fúrás-faragásra, de nélkülük még a lehetősége sem lett volna meg!

A gyors reggeli szerviz után már indultunk is Egerszalókra, az első rajthoz. Viszonylag időben, minimális csúszással rajtoltunk is.

Az első gyorsaságink viszonylag problémamentesen zajlott. az autó érzésre egész szépen húzott, az itiner is stimmelt. Viszont így visszagondolva azt kell mondanom, a versenyzés nélkül elmúlt fél év nagyon rányomta a bélyegét a teljesítményünkre! Én is összeszedetlen voltam párszor, Imit is láttam már sokkal magabiztosabbnak például tavaly Ózdon és Szendrőn, de a pálya feldolgozása sem volt az igazi. Alkalmanként óvatosan, megfékezve-visszakapcsolva értünk egy kanyarba, aztán kifelé menet látszott, hogy itt sokkal több elfért volna. A szakasz második fele pedig inkább a minősége miatt volt emlékezetes: a végén gratuláltam is Iminek, hogy átesett a murvás tűzkeresztségen! Aszfaltot arrafelé csak nyomokban láttunk, ráadásul a legváratlanabb féktávokon fogyott el alólunk, vagy cserélődött sodrós kavicszúzalékra. Pár csúszkálásunk volt, de valahogy mindig a jó irányba, így érzésre egyben leértünk a célig. Csak az időeredményünk volt elég harmatos... Na, mindegy! Majd a következő körben!

A Sirok-Bátor szakasz ilyen jellegű kalandokat nem ígért, ott inkább az ugratós-pattogós befejező rész tűnt kicsit trükkösnek. De először a széles szerpentinen kellett átérnünk! Ez navigátori szemmel kihívásnak tűnt, mert sok egyforma kanyarból és minimális egyenesekből állt. Mentünk-mentünk, érzésre nem is olyan rosszul, de Egerbaktához közeledve a kocsi elkezdett veszíteni az erejéből. Át is váltottuk poroszkáló üzemmódra, utolértek páran a vetélytársak közül, de azért igyekeztünk a célig eljutni. Pár kilométerrel később az autó végül lefulladt. Mindezt pedig a leglelkesebb szurkolóink, a püspökladányi Jobb33 ASE rendezvényeiről ismerős srácok szeme láttára. Ők persze azonnal előugrottak az erdőből, hogy toljanak bennünket. Imi indítózott, mire a kocsi teljesen magára talált és elkezdett vágtázni velünk tovább! A srácok pedig pár centiről légkürtöztek-ordibáltak! Nem volt egyszerű élmény! Persze én addigra már rég elkavarodtam az itinerben, így onnan Imi fejből ment. Egy darabig próbáltam visszatalálni, de annyira közel volt a cél és annyira nem volt semmilyen támpont, hogy nem volt rá időm. Az egyik bukkanóban majdnem túl is lőttünk a célon, az kicsit sok lett, de valahogy megúsztuk.

Jött a három órás szerviz. Mivel nem nagyon tudtunk mit kezdeni a rejtélyes hibával, főleg pihenéssel töltöttük az időt. Én a kagylóülésben gubbasztva kipihentem egy kezdődő migrént, Imi körüljárta az ismerősöket, szóval volt időnk mindenre. Késő délutánra járt, mire újra mehettünk rajtolni Egerszalókra.

Az volt a taktikánk, hogy ha megint döglődik az autó, egy gyors újraindítással segítünk rajta. Még mindig kíméletesen, de valamivel bátrabban mentünk. Kétszer is előjött a már ismert hiba, ilyenkor lefullasztottuk és újraindítottuk magunkat egy-egy hosszú, lejtős egyenesben. Utolértük, majd megelőztük Tajtiék szintén betegeskedő Ladáját, aztán a kanyarba telepített célon még úgy mentünk át, hogy éppen csak sikerült befordulni. Ehhez képest mentünk egy egész normális időt: még mindig elmaradtunk a kategória elejétől, de magunkhoz képest tíz másodpercet gyorsultunk! Ha a két újraindítást és a Lada kikerülését kivonjuk az egyenletből, nagyjából a két Skoda Favorit szintjén lehettünk volna.

A következő rajthoz, Sirokra tartva először az tűnt fel Iminek, hogy nincs töltésünk. Eleinte arra gyanakodtunk, hogy a kábelek szétcsúsztak valahol azon a ramaty úton. Aztán második nekifutásra megtaláltuk a hiba igazi okát: az ékszíj helyén csak az üres tárcsa fénylett, maga a szíj pedig a motor mögött lapult laskásra szakadva. (Érdekesség, hogy rajtunk kívül még ketten is ugyanígy jártak és fel kellett adniuk a küzdelmet.)
Majd az utánunk érkező Gyuriczky-Pintér kettős felhívta a figyelmünket, hogy hátsó rendszámunk sincs!

Ezek után Sirokon mentünk egy nem túl eseménydús, de nem is kiemelkedőt. Az időeredményünk olyan lett, amilyen, érdekes módon most az autó egyáltalán nem vacakolt.

Következett az utolsó gyorsasági: Egerszalók harmadszor! Az ékszíj elvesztése óta nem nagyon állítottuk le az autót, vagy ha igen, akkor lejtőn, hogy be lehessen tolni. Ezt többször meg is tettük. (Ezúttal Imi jobban járt velem, mint egy negyven kilós lány navigátorral.) Mindenesetre mindent megtettünk, hogy az akksiban addig felhalmozott feszültség kitartson valahogy a célig.
Elrajtoltunk - aznap utoljára -, mentünk pár kilométert, majd jött a szokásos forgatókönyv: motor kínlódik, áram le, kis gurulás, áram vissza. Sajnos ezúttal ez már nem segített. Egyre gyengébben muzsikált az autó, majd lekapcsolt a fordulatszámmérő is. Valószínűleg az utolsó elektronokat használtuk fel, mire a célon átvánszorogtunk. Még eljutottunk Verpelétig, ott kifordultunk a főútra, de onnan aztán sehová...

Így aztán feladni kényszerültünk az egri futamot - hasonlóan a tavalyihoz. A záróautó utolért bennünket, mi leadtuk a menetlevelünket, ők visszaszolgáltatták a rendszámunkat, majd továbbálltak. A többi kieső miatt ekkor a nyolcadik helyen álltunk, még pontot is kaphattunk volna, de sajnos nem így alakult. Jött a műszaki mentő pickup két tűzoltóval, ők vontattak el bennünket Egerig.

Ott este még Imi kunyerált egy ékszíjat - ismételten és sokadszor köszönjük Barna Krisztiánéknak! Mindezek alatt kiosztották a díjakat a többieknek, én pedig bebikáztam egy belorusz társaság buszát a Hyundai akkujáról! A beloruszok egyébként a versenyünkkel párhuzamosan zajló ifjúsági aikido-találkozóra jöttek, szóval amíg mi tört-angolul csevegtünk a buszsofőrrel és a kísérőkkel, egy csapat gyerek szakszerűen gyepálta egymást a parkolóban. Ekkor már annyira szürreális élményem volt, mintha mindez nem is velem történne - talán nem meglepő...

Végezetül Imi felapplikálta az ékszíjat a helyére, majd bevontattam a Suzukit a Hyundai-jal, így ő elindulhatott hazafelé, én pedig Budapest irányába.

A tanulság: nem is tudom... A mai napig sem tisztázott, hogy az alap műszaki gondot mi okozta. Volt köze a pénteki gyorsszervizhez, vagy a rázós részen hullt valami szét? Előbb-utóbb biztosan kiderül. Az viszont tény, hogy elég indiszponáltak voltunk. Az autóban sem tudtunk igazán bízni, a hosszú kihagyás is számomra meglepően, eléggé visszavetett bennünket. Igazából egyszer tudtunk felszabadultak lenni, amikor az újraindítgatással orvosolta Imi a hibát. Akkor meg is futottuk a nap szinte egyetlen vállalható idejét. Előtte nem nagyon tudtuk, mire számítsunk, aztán pedig az elhagyott rendszám és ékszíj borzolta az idegeket, végül pedig elfogyott alólunk a technika.

A következő versenyünk Ózdon lesz, ahonnan tavaly szép emlékekkel tértünk haza: Ott sikerült felvenni egy korrekt tempót, az autó végig jól muzsikált, a pályák is feküdtek. Én a magam részéről örömmel venném, ha ismét a tavalyi szakaszokon kellene mennünk, jót tenne az önbizalmunknak egy kicsit sikeresebb verseny. Viszont az autóra feltétlenül vár egy szerviz, nem lenne szerencsés felkészületlenül, bizonytalanul megjelenni. Bár a jelenlegi mezőnyben az önerőből pontszerzés is bravúrnak tűnik, sokkal jobb szájízzel térnénk haza, ha legalább a saját teljesítményünket javulni látnánk és az utolérhető versenytársakkal tudnánk küzdeni. Mert ezekre idén, Egerben nem nagyon volt lehetőségünk.

És a legfontosabb: gratulálunk a célba érkezőknek, különös tekintettel a kategória dobogósaira: az egyaránt Suzukival versenyző Tóth Kálmán - Hajdú József, György Tamás - Gálik Kata és Madari Imre - Haracska Tamás kettősöknek!

Akiknek pedig köszönettel tartozunk: Barna Krisztiánnak és csapatának a verseny során nyújtott segítségért, valamint nagybátyánknak és nagynénénknek a Markazon biztosított szállásért és ellátásért!

Már csak pár nap van hátra a szezonnyitóig, ennek megfelelően kezd összeállni a kép: többé-kevésbé ismertek a pályák, ismertek az ellenfelek, sőt azzal kapcsolatban is vannak elképzeléseink, hogyan is alakítjuk a hétvégénket.

Előkészületek

Imi még dolgozott az üzemanyag-ellátási problémán otthon, ami végül 160 forintnál mégiscsak magasabb végösszegnél állt meg: kiderült, hogy a benzinszivattyú kompletten hibás volt. Végül - bár az előző tulaj annyira nem javasolta - egy gyári Suzuki GTI alkatrész került a helyére. Azóta lefolytattak pár egyenesfutási tesztet, gyorsítást-lassítást, azok alapján mindenesetre működik.a dolog.

A műtétbe be kellett vonni a szomszéd Józsit, aki egyébként egy ügyes kezű autószerelő. Ha pedig már bakon állt az autó és értő kezekben volt, átvizslatták a futóművet és kicserélték a fékbetéteket is. 

A fizetség mellett Józsi kisfia is kapott egy extra ajándékot: beülhetett a versenyautóba a próbakör erejéig. Ki tudja, talán a következő Turi Tomi pályafutását alapozták meg. Talán most sikerült elhinteni a raliversenyzés magjait a kissrácban, aztán pár év múlva már valami csöves-taposólemezes, hangos kocsiért rágja az apja fülét...

Dekoráció szintjén sajnos nem sikerült nagyon előrelépnünk. Vettem pár négyzetméter fóliát, de az applikálásnál kiderült, hogy messze nem olyat, amilyen kellett volna. Konkrétan betűkivágóba való plotterfóliát sikerült beszerezni, amiről kiderült, hogy csak úgy spontán felragasztani szinte lehetetlen. Kínok közepette kialakítottuk a rajtszámok helyét, aztán a továbbiakat egyelőre hanyagoltuk. Majd Egerben kérdezősködöm, aztán egy kicsivel több információ birtokában újra nekiveselkedem a dolognak.

Minden bizonnyal lesz onboard videónk is! Két kis extrémsport-kamerát is rendeltem, meg is érkezett a minőségi termékek mekkájából: Kínából. (Ezért is van kettő belőle.)
Ki is próbáltam őket egy rendkívül kreatív módon: rácsíptettem a kutyám hámjára és átzavartam az agility-pályán. Nem lett egy elsőrangú felvétel a dologból, de legalább működöképes és ütésálló a cucc, ez biztos.

Pályák

A tavaly gondosan feldolgozott, majd élesben ki nem próbált Bátor-Sirok és Tarnaszentmária-Egerszalók szakaszokat jelölték ki nekünk, viszont egy kis csavart vittek a dologba, ezúttal fordított irányban kell őket teljesítenünk. Ezt navigátori szemszögből kicsit sajnálom, mert érdekes lett volna összehasonlítani a tavaly, totálisan újoncként írt itinerünket az ideivel.
Annyira viszont már okosak vagyunk, hogy ne essünk bele az ilyenkor könnyen elkövethető hibába: az itinert visszafelé lemásoljuk, a bal kanyar helyett jobbat írunk, a jobb helyett balt, a felfelé-lefelé nyilacskákat az egyeneseknél felcseréljük, és kész is a visszafelé-itiner. Na, ettől őrizkedünk! Teljesen új füzettel, szó szerint tiszta lappal kezdünk.

A két említett szakaszt egyébként kétszer illetve háromszor kell teljesítenünk. Hogy melyiket kétszer és melyiket háromszor, abban viszont nem vagyok biztos. Ez elég fura helyzet így a verseny előtti napokban, de ha a futam körüli kavarodást és különféle érdekek egymás ellen feszüléséből adód bizonytalanságot tekintjük, talán nem meglepő.
A sportpolitikai részletekbe nem mennék bele, lehetett olvasni bőven róla a megfelelő fórumokon, én pedig kívülállóként nem nagyon érzem magam feljogosítva a véleményformálásra. A lényeg az, hogy a kora reggeli rajt helyett szorosan az ORB mezőnye - közismert nevén első osztály - után megyünk, de a sebtében összehozott időterv alapján egyszerre kellene Sirokon rajtolnunk, ami nyilván lehetetlen. Majd a kiadott útvonalitinert véglegesnek tekintjük, addig csak általánosságban véve készülünk.

Mezőny

A téli, unaloműző fórumozás során már esett szó a 2011-re várható Suzuki-armadáról, zuhanyhíradó szinten sejteni lehetett a kategóriánk megerősödését. Többen tervezték a széria Suzuki továbbfejlesztését, lecserélését, a tavalyi alkalmi beszállók pedig a teljes szezont.
Az egri nevezési lista pedig igazolta az elképzeléseket: tízen is ott virítunk az A/2 kategóriában! A tavalyi többé-kevésbé állandó résztvevők közül szinte mindenki megtalálható rajta, jöttek hárman az N/1-ből is, ráadásul ismeretlen névvel is találkoztam. Most talán nem kezdenék névsorolvasásba, a futam utáni élménybeszámolóban úgyis szerepelni fognak az ellenfelek.
Az előző sorok közül ki lehetett olvasni, hogy mi a kifejezetten N-es Suzukival mégiscsak az A/2-ben képzeljük el a jövőt. Igazából a rajtlistán talán a nyolcadik-kilencedik legütőképesebb lehet a mi autónk, de egyelőre nem a bajnoki cím a legfőbb célunk. Tavaly megtanultunk menni, most megtanulhatunk egyre gyorsabban menni. Ahhoz pedig, hogy lemérjük a fejlődésünket, ragyogó viszonyítási alap a már megismert környezet.

Célok, elképzelések

A tavalyi, elég rövidre sikeredett egri túránk után most mindenképpen a célba érést tűztük ki. Persze jó lenne minél előrébb végezni, akár a dobogóért küzdeni, de ebben az erős mezőnyben már az is korrekt lenne, ha a közepe tájára befurakodhatnánk. A lagzi miatt egyébként is a lelkünkre kötötték, hogy most különösen vigyázzunk magunkra, a helyenként ramaty pályákon a kocsit sem kellene nagyon tönkrevágni, szóval majd megyünk legjobb tudásunk szerint, a saját tempónkban, aztán a végén elválik, mire lesz elég. Igyekszünk nem elaludni a verseny elején, majd fokozatosan gyorsulni és minél kevesebbet hibázni.

A szponzorkeresésből egyelőre nem ábrándultam ki teljesen. Naivan hiszem, hogy van értelme ennek a folyamatnak, ezért azt tervezem, hogy a verseny végén a DVD-s összefoglalót meg fogom rendelni. Persze ezt ahhoz a feltételhez kötném, hogy normálisan végigérjünk, szóval ne vészvillogóval poroszkáljunk és tegyük meg a teljes versenytávot. Így már lenne képi bizonyíték is arról, hogy van értelme rajtunk keresztül reklámozni.

Nos, nagyjából itt tart a 2011-es projektünk. Pénteken már Egerben leszünk, elkezdjük feldolgozni a pályákat, kicsit bandázunk a csapattársunkkal és a többi ismerőssel, aztán szombaton indul a nagyüzem: itinerátvétel hajnalban, majd pályabejárás, adminisztráció, rajtdobogó. A vasárnapi verseny pedig a hétvége megkoronázása lesz - legalábbis remélem. Ha a rajtdobogón átgurulhatunk akkor is, amikor már a futam céljaként funkcionál, akkor mindenképpen!

Magam is megdöbbentem azon, hogy majdnem két hónap telt el a legutóbbi bejegyzés óta. A tavalyi év hajtását valamivel nyugisabb időszak vette át, ez pedig eléggé rányomta bélyegét a blogon való aktivitásomra is. Mindezek mellett egy személyes jellegű körülmény is gátolt: folyamatosan és gőzerővel szervezzük menyasszonyommal az esküvőnket. A neves alkalom egyébként április 16-án lesz, tehát időben elég közel a szezonnyitóhoz. (Egyébként az időpont kitűzésénél nem hazudtoltam meg magamat: már tavaly ősszel sikerült belőni arra a hétvégére, amikor a legkisebb valószínűséggel fogunk ütközni a túrás versenynaptárral! Most, a versenynaptár ismeretében azt kell mondanom, sikerült!)

Ennyit a már-már szokásos szabadkozásról, következzen a státuszjelentés vázlatpontokba szedve:

Adminisztráció

A legfontosabb szálakat itt már elég szépen elvarrtuk: mindketten sikeresen abszolváltuk a sportorvosi vizsgálatot - Imi Debrecenben, én Budapesten -, valamint a licencigénylő lapok is eljutottak a csapatvezetőnkhöz, Barna Krisztiánhoz, hogy onnan tovább menjenek Mezőtúrra, a Ralitúra főhadiszállásába. Még a versenyautó gépkönyvezése várat magára, amit Imi intéz - nagy valószínűséggel Nyíregyházán.

Műszaki kérdések

A tavalyi évet egy műszaki hibával zártuk, ami Szendrőn támadt alattomosan, megfosztva bennünket attól a lehetőségtől, hogy akár a győzelemért harcoljunk. Időközben kiderült, hogy egy 160 forintos hibáról volt szó, egyszerűen elrepedt egy benzincső a tankban. Ez ismét alátámasztotta azt az egyébként nem annyira tudományos elméletemet, hogy az autóban leginkább az utólag odaapplikált alkatrészek okozzák a problémát, a gyáriak sokkal ritkábban. Mindenesetre Imi ezt a hibát elhárította. Még némi teszt azért nem árt, hogy az autót gyógyultnak nyilváníthassuk, továbbá a kopó-fogyó alkatrészeket is át kell nézni. Ha végre nyílik az idő és a nappali átlaghőmérséklet megengedi, sor kerül egy komolyabb átvizsgálásra.
Még egy téren szeretnénk kicsit előrébb lépni: az autó megjelenését - ami tavaly azutolsó versenyekre kissé kaotikus lett - igyekszünk némi matricázással egyedibbé és szebbé tenni.

Támogatók

A Rádió MAX FM-mel megmaradt a jó kapcsolat, ennek megfelelően jövőre is látható lesz a logójuk az autón és remélhetőleg munkásságunk is látható-hallható lesz náluk. Nem elhanyagolható módon igyekszem munkahelyem sporttámogatását is igénybe venni, aminek köszönhetően 1-2 futam nevezési díját jelentősen lecsökkenthetjük.
Ezeken kívül szeretnénk még bevonni támogatókat - ki ne szeretne -, így a lehetséges partnereket folyamatosan igyekszünk felkeresni.

Részvétel, szervezés

Tavaly eléggé fapados szezont futottunk, aláírt szponzori szerződés hiányában idén sem álmodozunk többcsillagos apartmanról, szerviz- és lakóbuszról, hostessekről.
A versenynaptár eléggé hasonlít a tavalyira, legalábbis a helyszíek tekintetében, az újonnan érkező Vác rali pedig Budapesthez lesz elég közel, így várhatóan a tavalyi módon, a sratégiai helyeken található rokonoknál, illetve nálam lesz a szállás. Mivel mind a már említett csapatvezetőnk, Barna Krisztián, mind Imi nevelő egyesülete, a Jobb33 ASE versenyzőpárosa tervezi pár futamon való részvételét idén, velük szó esett már összefogásról, aminek köszönhetően kölcsönösen tudnánk faragni egymás költségén. Természetesen ez majd év közben kiderül, de úgy néz ki, legalább az aszfaltos futamokon valamilyen formában ott tudunk lenni.
Hogy emellett mikor sikerül teszt és szórakozás céljából egy-egy sprinten is elindulni, szintén elég képlékeny.

Kategória, ellenfelek

Nos, elég érdekes hírmorzsák jutottak hozzánk. Az alapfelállás ugyebár az volt, hogy N/1-es autóval mentünk A/2 kategóriában, ami év végére eléggé népes lett. Majd lehetett olyanokat hallani, hogy 2011-re az N/1 élmenői is átjönnek. Ehhez képest két tavalyi kategóriatárs is árulja a versenyautóját - egyikük egyenesen szervizbusszal együtt -, egy reménybeli új beszálló pedig az overállját és a Suzuki Sport kabátját... Szóval teljesen megjósolhatatlan, hogy kik indulnak jövőre, kik futnak teljes szezont és hogy mire lesz elég a teljesítményünk. A taktikai döntések Imi hatáskörébe tartoznak. Ő legutóbbi beszélgetésünk alapján az A/2 kategóriát preferálja, szóval minden bizonnyal ott kell keresni majd bennünket.

Nos, jelenleg így állunk. Előbb-utóbb összeáll az autó is, ami jelenleg elvileg rajtkész, de gyakorlatilag a tavalyi viszontagságok után kissé leharcolt állapotban van. Mi készen állunk, sisak-overáll megvan, maximum nálam lenne értelme egy kis súlycsökkentésnek, de ímmel-ámmal azon is dolgozom. 

Már csak néhány hét a szezonnyitóig, szóval remélem, ott találkozunk!

Durván egy éve indult ez a napló. Akkor is hideg, téli idő volt, az autósportban pedig eléggé nyugis időszakot éltünk meg. Páran lázasan készültek a Dakar ralira, páran a Hungaroring környéki évzáró örömautózásra, de a legtöbb matricás, bukócsöves autó egy garázsban pihent. Ezzel szemben első posztom arról számolt be, hogy a fekete-sárga színezetű Suzuki Swift GTI éppen ekkor került öcsém, Imi birtokába, hogy valóra váltsa ralis álmát, álmunkat, és a 2010-es évben bemutatkozzunk a ralitúra mezőnyében.

Egy éve még bőven a tervezgetés, álmodozás fázisában jártunk, de végül az akkori elgondolásokból elég sokat sikerült valósággá váltani. Időközben túl vagyunk az első szezonunkon, majd az ünnepélyes év végi díjátadón is voltunk – ha nem is Monte Carlóban, de a Marczibányi téren! Időközben az emlékek leülepedtek, ideje hát, hogy összefoglaljam a 2010-es év történéseit. 

Az évnek természetesen nem irreális reményekkel vágtunk neki. Feladatunk elsősorban a minél több és minél hasznosabb tapasztalat begyűjtése volt, emellett pedig igyekeztünk megtalálni azt a tempót, amit egy közepesen rutinos és tehetséges versenyzőpárosnak illik autózni. Érdekes módon az első célkitűzéssel valamivel kevesebb problémánk volt, szerencsére az elméletben többször átismételt szabályok a gyakorlatban is adták magukat. Én navigátorként különösen büszke vagyok arra, hogy idő- és útvonaltévesztés miatt semmilyen hátrányt nem szenvedtünk el – még ha ehhez egy alkalommal a sportbíró jóindulatára is volt szükség. A versenytempóra vonatkozó rész viszont az előzetes várakozásainkhoz képest kicsit komplikáltabb volt, az egész éven át ívelt ez a folyamat. Tulajdonképpen ez képezi beszámolóm vázát is.

Eger Rali – ahol bemutatkoztunk

A szezon első versenyére sikeresen leküzdöttük az adminisztratív akadályokat. Az újonnan szerzett autót tüzetesen átnézték Imi szlalomos ismerősei, mindketten átestünk a sportorvosi vizsgálatokon, a versenyautó pedig a gépkönyvezésen, így aztán a nevünk ott virított a nevezési listán! A szabályzatokban, ilyen-olyan beszámolókban olvasottakat aztán mindjárt elég komoly körülmények között próbálhattuk ki! A szezonnyitó futam ugyanis azonnal másfélszeres szorzóval, három igen hosszú gyorsasági szakasszal, valamint rajtceremóniával, a Rali Országos Bajnoksággal egy fedél alatt szerepelt. Tehát a lecke fel volt adva! Hivatalos itinert, szervizkártyát, menetlevelet akkor fogtam először a kezemben, Imi pedig eddig szinte kizárólag gumikkal kijelölt pályán, ügyességi futamokon indult.

Ehhez képest érzésem szerint nem végeztünk rossz munkát. A pályákat lelkiismeretesen bejártunk, a rajtdobogóhoz is odaértünk időre, Imi frappánsan nyilatkozott, a szervizcsapat is megérkezett, szóval gördülékenyen ment minden. Így aztán nyugodtan vártuk a másnap reggel induló éles versenyt… Ami aztán alig öt kilométer után véget is ért számunkra! Az első gyorsasági végéhez közeledve megszűnt az autó hajtása, a kuplung szavatossága ideje éppen akkor járt le.

Az első futam tehát csupán a szabályok elmélyítésére, a közeggel való ismerkedésre volt elég. A debütálásra kíváncsi barátok, rokonok hiába vártak bennünket a második gyorsasági felénél, odáig már nem jutottunk.

Tatabánya Rali – ahol célba értünk

A második futamot Tatabánya környékén, a régi ralisok számára ismerős Tatabánya-Környebánya és az Oroszlány-Pusztavám szakaszokon rendezték.

A versenyre az autó megkapta az új kuplungot, így folytathattuk az ismerkedést. Sajnos elég hamar beigazolódott az, amiről már Egerben is szó esett: a gumijaink csak korlátozottan alkalmasak a raliversenyzésre. Míg a szezonnyitón elég keveset autóztunk rajtuk, ráadásul azt is a hűvös erdei úton, a Tatabánya környéki kánikulában igen hamar felmelegedtek, aztán onnantól kezdve minden tempósabb kanyar kínszenvedés volt velük. Csúsztak-másztak, összeszedték a törmeléket. Ennek megfelelően elég lassúak is voltunk, a kategóriatársak szinte kivétel nélkül jobb időt futottak.

Viszont éppen a mi kategóriánk tizedelődött meg a legjobban, szinte mindenkinek volt kisebb nagyobb problémája, ami miatt vagy feladta a versenyt, vagy több percet veszített. A kavarodás végén pedig a kategória második helyén találtuk magunkat. Egy kisebb elektronikai zűr azért okozott pár izgalmas pillanatot, de végül óvatosan begurítottuk az autót a Tatabánya központjában levő gyűjtőállomásra, majd részt vettünk életünk első díjkioszóján is.

Esztergom Rali – Ahol ráébredtünk

Nagyjából egy hónappal a tatabányai kiruccanás után ismét a Dunántúlon volt jelenésünk, ezúttal Esztergomban. A többiek számára már ismerős pályákon, a Lábatlan-Bajna és a Tardos-Bikolpuszta szakaszokon rendezték meg a versenyt.

Sajnos a gumik terén nem sikerült előrelépnünk, maradt a Tatabányán leszerepelt garnitúra, valamint két rendkívül kopott, régebbi versenygumit állítottunk hadrendbe.

A versenyt leginkább a káosz jellemezte. Reggelre esőt vártunk, ezzel szemben ismét ragyogó napsütésben kellett autóznunk, tehát megint szenvedtünk a gumikkal. Aztán a kopottakra váltottunk, viszont addigra pedig szakadni kezdett az eső. Ez a teljes mezőnyt megviccelte, szinte mindenki járt árokban, az út mellett, vagy a gumiból kirakott lassítókat bontotta szét – beleértve bennünket is.

Mivel a kisebb-nagyobb nehézségek ellenére kategóriatársaink jellemzően eljutottak a célig, nekünk csak a csoport ötödik helye jutott. Ellenben fontos felismerésre jutottunk! A nap vége felé, amikor már többszörösen kipróbáltuk az itinerben leírtakat, Imi fokozatosan szemléletet váltott és kezdte elhinni azt, amit mondok neki. Így a tempós kanyarokat már magabiztosan átnyomta, a kevésbé belátható helyeken is bátrabban mozgott, amivel az utolsó, esős szakaszon megközelítettük a kategória mezőnyét! Kívülről nézve nem nagy eredmény ez, de nekünk annál többet jelentett! Úgy éreztük, hogy megtaláltuk a kulcsot a versenyképes tempóhoz!

Veszprém, Szombathely – itt nem indultunk

A szezon közepén két murvás verseny színesítette a repertoárt. Ez extra kiadásokkal járt volna számunkra, egyrészt az autót kellett volna kicsit hozzáigazítani az új feladathoz, másrészt az oda vezető út és az ottani tartózkodás jelentett volna extra logisztikai kihívást. Így aztán a nyarat a pihenésnek, feltöltődésnek szenteltünk, hogy az őszi, Észak-Magyarországi futamokon mindenképpen részt tudjunk venni.

Ózd Rali – Ahol kipróbáltuk

Az Ózdi futam évről-évre felbukkan a versenynaptárban, a versenyzők körében pedig elég népszerű. Idén sem volt ez máshogy, elég nagy létszámban jelentünk meg, hogy a Királdi körgyorsaságin és az Kiskapudi tető – Ózd - Sáta szakaszon kergetőzhessünk.

Esztergomhoz képest végre sikerül a gumik terén előrelépnünk, beszereztünk egy garnitúra Yokohamát, amit a Magyar Suzuki kupa versenyzői is használnak.

Szombaton még autóztunk egy biztonságit a salakpályás prológon, majd vasárnap elkezdtük élesben tesztelni a gumikat és a követendőnek gondolt vezetési stílust. Szerencsére mindkettő pozitívan alakult. Az eddigi problémáink megszűntek, a verseny végére pedig fokozatosan megközelítettük a kategóriatársak teljesítményét.

A sűrű mezőnyben végül – idei legerősebb teljesítményünk ellenére – csak a hatodik helyet sikerült megkaparintanunk, de ennél sokkal fontosabb volt az, hogy érezhetően fejlődtünk magunkhoz képest.

Szendrő Rali – ahol kamatoztattuk… amíg a technika is ezt akarta

Szendrőre felfokozott izgalommal és egyre növekvő elvárásokkal érkeztünk. Ózdon végre sikerült gyorsulnunk, így a minél jobb helyezés volt a célunk. A pályákat az Edelény-Abod és az Abod-Szendrő útszakaszon jelölték ki. Ezek valamelyest ismerősek voltak, tavaly nézőként jártunk már errefelé.

Az első két szakaszon biztatóan kezdtünk, először csak pár másodperccel maradtunk le az élmezőnytől, majd a következőt megnyertük, így egy hajszálnyival átvettük a kategória vezető pozícióját!

Sajnos a lendületünk csak eddig a pontig volt töretlen, ugyanis ekkor már éreztük az autón egy műszaki probléma első jeleit. Később ez egyre komolyabb méreteket öltött. A benzinellátásban jelentkezett a gond, pár percenként a motor nagyon elgyengült. A verseny végére több emelkedőt csak meg-megállva tudtunk teljesíteni, mindenki megelőzött bennünket, az is csoda, hogy egyáltalán a célig eljutottunk.

A sok kiesőnek köszönhetően végül a kategória dobogójára is felállhattunk, harmadikként fejeztük be a szezonzárót.

Az év végén a kategória ötödik helye jutott nekünk. Ezt egyrészt sikerként könyvelhetjük el, másrészt viszont ott a tüske bennünk, hogy lehetett volna jobb is. A műszaki hiba előtt még a negyedik helyre voltunk esélyesek, végül mégis meg tudott előzni bennünket egyik kategóriatársunk, akit így pontegyenlőséggel ugyan, de mégis elénk soroltak.

A jövő évre is kezdenek körvonalazódni a terveink: ott lenni minden futamon, még többet fejlődni és a dobogós helyezések sorsába komolyabban beleszólni.

A szezonközi csendet egy kis érdekességgel töröm meg: a kamera próbálgatása közben nagymamánk megnézte, hogyan is fest belülről a versenyautó... Mint utólag kiderült, egész élvezhető minőségű felvételt sikerült összehoznom a találkozásról!

Külön figyelmet érdemel az autentikus falusi környezet és a hamisítatlan, Hajdú-Biharra jellemző nyelvjárás. (Ami egyébként 1-2 nap otthoni tartózkodás után az én beszédemen is érzékelhetővé válik.)

Jó szórakozást!